Írjon nekünk

Közélet

Németh Szilárd: a kormánypártok nem lesznek ott a nemzetbiztonsági bizottság ülésén

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

A Fidesz-KDNP nem vesz részt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának hétfőre összehívott ülésén – közölte Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke vasárnap az MTI-nek.

Németh Szilárd – aki egyben a bizottság alelnöke is – azt mondta, a megjelölt témák alapján az ülést valójában Soros György hívatta össze, és a “napirendi rágalmak” a Soros-hálózat hazugságkampányán alapulnak. “A Fidesz nem asszisztál Soros bizottsági üléséhez és Magyarország megtámadásához” – fogalmazott Németh Szilárd.

A kormánypárt úgy látja – fűzte hozzá -, hogy a balliberális ellenzék a Jobbikkal egy húron pendülve, a FINA és a közönség által is minden idők legjobb vizes világbajnokságának nevezett sporteseménye ellen indított hazugságkampányt, és ehhez a parlament nemzetbiztonsági bizottságát is fel akarja használni.

Németh Szilárd megdöbbentőnek nevezte, hogy még egy ilyen sporteseményről is a politika jut eszébe az ellenzéknek, “valószínűleg azért, mert képtelenek a magyar sportolókkal és a szurkolókkal együtt örülni”.

Hozzátette, az ellenzék nem tudja elfogadni, hogy minden erőlködésük ellenére az ország nemzetközi szinten is sikeres és biztonságos. Sőt, a sikerek ellen drukkolnak és hazug rágalmakkal akarják lejáratni az országot a nemzetközi közvélemény előtt.

“A Fidesz nem fogja hagyni, hogy az ellenzék Soros megrendelései szerint rángassa a magyar emberek által megválasztott Országgyűlést és annak bizottságait” – hangsúlyozta. Szerinte a nemzetbiztonsági bizottságot a migráció okozta terrorveszély miatt kellene inkább összehívni.

Emlékeztetett: péntek délután Németországban egy szélsőséges iszlamista egy szupermarketben levett a polcról egy konyhakést, kibontotta a csomagolásából és vérengzésbe kezdett. Egy embert megölt, és a nyomozás új adatai szerint hét embert sebesített meg.

Ezzel kapcsolatban Németh Szilárd megjegyezte, az a migránspolitika, amit Soros György, Brüsszel és a hazai ellenzék is képvisel, egyre nagyobb veszélybe sodorja Európát, miközben őket nem érdekli sem a kontinens, sem a magyar emberek biztonsága.

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke, Molnár Zsolt az MTI-t tájékoztatva korábban elmondta: a hétfőre összehívott ülésen többek között a vizes világbajnokság tapasztalatai, valamint az orosz, azeri wifi-ügy kerül napirendre. Emellett tájékoztatást kérnek a Politico című lapban megjelent információkról – amelyekre mások mellett Mirkóczki Ádám, a testület jobbikos tagja is felhívta a figyelmet -, miszerint Magyarország és a NATO között minimálisra szűkült az információáramlás az utóbbi bizalomhiánya révén.

Közélet

Csanádpalota-Nagylakon járt Marcel Vela román belügyminiszter

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A határátlépés körülményeiről tájékozódott.

Tovább olvasom

Hírzóna

Otthoni tornával bővült az M5 csatorna oktatási sávja

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Mozgásra buzdítják a kicsiket és nagyokat.

Tovább olvasom

Hírzóna

Ballagó diákok ültetnek fákat Bordányban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A polgármesteri hivatal előtt kivágott fenyőfák helyére.

Tovább olvasom

Aktuál