Írjon nekünk

Közélet

Nehezen viselik a vasúton utazók a pótlóbuszokat

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kothenczarnold.jpg

Megjelent:

cof

A vasúti vonalak felújításai miatt vonatpótló buszok jártak Kiskunfélegyháza és Szeged között. Az átszállás kellemetlenséggel és hosszabb menetidővel is járt az utasok számára. Hasonló átszervezések azonban a következő időszakban is várhatóak.

A Budapest és Szeged között húzódó 191 kilométeres vasútvonal felújítása a nyári hónapok alatt zajlik, mivel ebben az időszakban kevesebb az utaslétszám – tudtuk meg a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságától. Ennek ellenére több Szeged és Budapest között jelenleg is ingázó tapasztalta, hogy a vonalak korszerűsítése miatt hátrányban részesülnek az átszállások miatt. A MÁV Zrt. megkeresésünkre azt nyilatkozta, hogy július 4-ig a Kiskunfélegyháza és Szeged közötti 60 kilométeres vonalon az InterCity-k, a Csengele és Szeged közötti pályán pedig a személyvonatok helyett közlekedtek pótlóbuszok. Azonban még nem fejeződött be véget véglegesen a felújítás, a jelenlegi tervek szerint július 16-án és július 22-én lehet vonatpótlásra számítani a Budapest–Szeged vasútpálya bizonyos pontjain, valamint július 17. és 21. között minden járat helyett vonatpótló autóbuszok fognak közlekedni.

Egy kecskeméti születésű, szegedi lakos portálunknak azt mondta, semmilyen tájékoztatást nem kapott a MÁV Zrt. részéről az átszállásról, amikor megvásárolta a jegyét Szeged irányába. A vonaton a jegyérvényesítésnél szembesült a ténnyel, hogy Kiskunfélegyházától busszal tud Szegedre továbbhaladni, amivel kapcsolatban mások is panaszkodtak. Míg a Szeged–Kecskemét vonalon a késés háromnegyed óra körüli volt, addig a megkérdezettek beszámolói alapján ez az idő Budapest tekintetében akár egy órára is nőhetett. Az utazók többségének megítélése szerint a MÁV Zrt. próbálja az utasok figyelmét felhívni a pótló járatokra, amelyet az interneten elérhető menetrenden busz ikonnal jeleznek az induló járatok mellett. Ez azonban nem feltétlen megoldás mindenki számára, hiszen sokan előzetes tájékozódás nélkül indulnak el a jól megszokott időpontban a vasútállomásokra. A Máv Zrt. hangsúlyozta, hogy a vasúti vonalak felújításaira és a pályakarbantartásokra szükség van, hiszen ezzel érhető el a menetidő csökkentése, valamint alapvető cél a szerelvények pontosságának maximalizálása.

cof

Megoszlanak a vélemények abban a tekintetben, hogy magukon az állomásokon mennyire tájékoztatják megfelelően az utasokat a változással kapcsolatban. Kérdésünkre válaszolva a vasúttársaság felsorolta, hogy az állomásokon a kihelyezett hirdetményekről és táblákról is tudnak informálódni az utazók, amelyet a szegedi állomás kapcsán pozitívumként értékelt több, általunk megszólaltatott utas is. Azonban egy budapesti olvasónk szerint a kiskunfélegyházi átszállásnál kaotikus állapotok uralkodtak. Ha nem siettek az utasok, akkor nehezen találtak helyet maguknak a buszokon, annak ellenére, hogy öt autóbusz is indult a megadott időpontban az állomásról.

Ellenvéleményt fogalmazott meg egy Szegeden dolgozó fiatal, aki azon az állásponton van, hogy az információáramlás nem működik megfelelően a vasúttársaságnál. Elmondása szerint a szegedi állomásra való megérkezésekor tudatták vele, hogy a pótló autóbusz perceken belül indul, annak ellenére, hogy a menetrend szerinti vonatindulásig még lett volna ideje. Az utasok többsége azonban egyetért a buszok minősítésével kapcsolatban. A járműveket kényelmesnek ítélték meg, illetve külön pozitívumként emelték ki a légkondicionált utasteret, amely a nyári melegben mindenki számára megkönnyíti az utazást.

Az utazási idő hosszúsága mellett másik negatívumként említhető meg az átszállás ténye. Egy Szabolcs megyéből származó megkérdezett arra hívta fel a figyelmet, hogy a szülővárosába való hazajutáshoz alapvetően két átszállásra van szüksége Ceglédnél és Debrecennél, amelyet a kiskunfélegyházi harmadik pont tovább nehezít. A csomagokkal való folytonos bajlódás mellett további kellemetlenséget okozhat, ha nem érkezik meg megfelelő időben a későbbi csatlakozási pontokra.

A fenti beszámolókból egyértelműsíthető, hogy az utasoknak mindenképpen célszerű a tervezett indulási időpont előtt felkeresni a MÁV-csoport honlapján a vágányzári híreket, és tájékozódni az esetleges változásokról, valamint az utasok a Vonatinfo alkalmazásban, illetve a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatán is tájékozódhatnak, hogy a vonatpótlásokból adódó kellemetlenségeket elkerüljék. Mindazonáltal a vállalat biztosítja az utasokat, hogy az átmeneti kellemetlenségek után sokkal magasabb színvonalú szolgáltatást vehetnek igénybe a közeljövőben.

Közélet

Hamarosan jöhet Szeged első Poket könyvautomatája

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kothenczarnold.jpg

Megjelent:

Szerző:

A próbaverzió már használható a Somogyi-könyvtárnál.

Tovább olvasom

Közélet

Orbán Viktor levelet írt a fideszes önkormányzati képviselőknek

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kothenczarnold.jpg

Megjelent:

Szerző:

Azt ígérte, az országépítő munkát kormányzati szinten is folytatni fogják.

Tovább olvasom

Közélet

Az ’56-os forradalom évfordulóját ünnepli Csongrád megye

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kothenczarnold.jpg

Megjelent:

Szerző:

Dr. Juhász Tünde kormánymegbízott mond ünnepi beszédet Szegeden

Tovább olvasom

Aktuál