Sport

Labdarúgás: hazai pályán győzte le a HFC a Mórahalmot

Labdarúgás: hazai pályán győzte le a HFC a Mórahalmot

2017. július 29., szombat
Labdarúgás: hazai pályán győzte le a HFC a Mórahalmot
morahalom_vasarhely31_gs

Felkészülési mérkőzésen 2-1-re nyert Major László együttese a homokhátiak ellen.

Nem volt túlságosan elégedett

Major László

a Makó elleni, hétközi felkészülési mérkőzés után csapata teljesítményével. A klub honlapjának adott nyilatkozatában azt nehezményezte elsősorban hogy a játékosai nem tudnak kimozdulni kényelmi zónájukból, és fejben nem tudják összeszedni magukat. Hogy ez mennyit változott néhány nap alatt, arról nem beszélt a vezetőedző, mindenesetre a győzelem összejött a Mórahalom VSE ellen. Az összecsapás érdekességét az adta, hogy a felek, fordított pályaválasztással néhány hét múlva, a bajnokság harmadik fordulójában is találkoznak. Vásárhelyi részről

Faggyas

és

Szabó Dávid

talált be, míg a homokhátiaknál

Fábián

volt eredményes a szombat délelőtti felkészülési mérkőzésen. A HFC Kiskunfélegyházán lép pályára legközelebb a gyakorlás jegyében szerdán, míg a Mórahalom egy hét múlva, a Bácsak Szabadka vendégeként szerepel délután 17 órától. Az NB III Közép csoportjának küzdelmei két hét múlva kezdődnek, a HFC a Dunaújváros otthonában, a Mórahalom pedig a Paks II. ellen startol hazai környezetben.

Felkészülési mérkőzés

Hódmezővásárhelyi FC – Mórahalom VSE 2-1

Hódmezővásárhely, városi stadion.

HFC:

Bordás – Proszler, Kökény, Pataki, Mezei, Szilágyi, Marton, Kormányos, Máté, Laczkó, Faggyas. Csere: Tóth J., Huszár, Szabó M., Bartyik R., Bartyik N., Fajcz, Szabó D.

Vezetőedző:

Major László.

Mórahalom:

Krnács – Zsoldos, Szücs, Lászik, Bokányi, Juhász, Zámbó, Pócs T., Podonyi, Busa, Fábián. Csere: Halász, Szalma, Várda, Fodor, Puskás, Pócs D., Hrabovszki, Magyar.

Vezetőedző:

Vojnic-Zelic Sasa.

Gól:

Faggyas, Szabó D. ill. Fábián

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.