Kézilabda: marad a másodosztályban a KSZSE

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

kszse_eger_05_09

Bár utolsó helyen végzett az NB I/B Keleti csoportjában a Kézilabda Szeged SE, a következő idényt is ebben a ligában kezdhetik meg a szegediek.

Mint az a Magyar Kézilabda Szövetség csoportbesorolásából is kiderül, annak ellenére, hogy a Kézilabda Szeged SE 14. helyen zárta az előző szezont az NB I/B Keleti csoportjában, maradhat a másodosztályban a Tisza-parti klub. “Beadtuk a nevezésünket is az NB I/B-re. Gondot okozott a bizonytalanság, bár a lányokkal megbeszéltük, hogy döntő többségük marad, és folytatjuk akár az NB II-ben is. Örülünk, hogy az NB I/B-ben maradtunk, aztán nem tudhatjuk, mit hoz a jövő” – utalt a klub elnöke, Forgó Zoltán arra, hogy a szövetség tervei szerint összevonná az NB I/ Keleti és Nyugati csoportját, aminek értelmében öt csapat búcsúzna a szezon végén az másodosztálytól. Hozzátette, várhatóan két játékos távozik a klubtól, valamint 5-6 új játékos érkezése várható. A kispadról továbbra is Gaál Adrienn irányítja majd az együttest, a vezetőedző július 19-én vezényli az első foglalkozást, a felkészülést egy egyhetes edzőtábor is színesíti, a csapat pedig továbbra is az Etelka sori csarnokban játssza hazai mérkőzéseit. Bár a “szomszédban” épülő uszoda és új csarnok építése nem befolyásolja az Etelka sori munkacsarnok jövőjét, felnőtt szinten kevesebb idővel számolhatnak a KSZSE-nél, ugyanakkor az utánpótlás számára sikerült több termi lehetőséget biztosítani.

A célokkal kapcsolatban az elnök kifejtette, minél jobb eredményre törekszenek a következő idényben, ebben szegedi kötődésű, vagy a városba egyetemi tanulmányaik okán érkező játékosokra számítanak.

Előző sztori

Strandfoci: fejben kell még erősödnie az FC Junior Sportnak

Következő sztori

Szentmihályon perdül táncra Mátyás király + VIDEÓ