Sport

Megvan az első magyar érem, harmadik a 4x100-as férfi gyorsváltó – A vizes VB tízedik napjának eredményei (FRISSÍTVE)

Megvan az első magyar érem, harmadik a 4x100-as férfi gyorsváltó – A vizes VB tízedik napjának eredményei (FRISSÍTVE)

2017. július 23., vasárnap
Megvan az első magyar érem, harmadik a 4x100-as férfi gyorsváltó – A vizes VB tízedik napjának eredményei (FRISSÍTVE)
Holoda Péter; Bohus Richárd; Kozma Dominik

Bronzérmet nyert a Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter, Bohus Richárd összeállítású 4x100 méteres férfi gyorsváltó az úszó-világbajnokságon. Az oroszokkal játszik férfi vízilabda-vélogatottunk az elődöntőért.

23.16: Az orosz csapat lesz a magyar férfi vízilabdázók negyeddöntős ellenfele

Oroszország válogatottja lesz a magyar csapat ellenfele a 17. vizes világbajnokság férfi vízilabdatornájának keddi negyeddöntőjében. Az oroszok vasárnap este az előzetesen valamivel esélyesebbnek vélt spanyol együttessel csaptak össze, ám az első negyed végétől egyértelműen az ő akaratuk érvényesült, s összességében biztosan győztek az eredményen a hajrában "kozmetikázó" riválisuk ellen. A magyar csapat kedden 20.30-tól mérkőzik majd meg az orosz válogatottal az elődöntőért.

Oroszország-Spanyolország 11-10 (3-2, 4-2, 3-3, 1-3)

Vizes vb 2017 - Vízilabda

21.41: A görög férfi vízilabda-válogatott bejutott a nyolc közé

Görögország válogatottja bejutott a legjobb nyolc közé a 17. vizes világbajnokság férfi vízilabdatornáján, miután vasárnap biztosan legyőzte Japánt. A japánok csak az első negyed hajrájáig tartották a lépést az esélyesebb európai együttessel, amely 3-2 után a félidőre 10-2-re elhúzott. A görögök kedden 14.50 órától Montenegróval küzdenek majd a negyeddöntőben, Japán a 9-12. helyért játszik tovább, első ellenfele 12.10 órától Brazília lesz.

Görögország-Japán 14-4 (5-2, 5-0, 2-2, 2-0)

19.36: a vasárnapi úszó döntők eredményei

Négy számban avattak győztest a magyarországi vizes világbajnokság úszódöntőinek első napján. 400 méter gyorson a férfiaknál a kínai Szun Jang nyert, a nőknél pedig az amerikai Katie Ledecky sorozatban harmadszor lett a szám legjobbja. Ledecky rögtön két arannyal nyitott, miután a 4x100 m gyorsváltó tagjaként is győzött. A férfi 4x100-as gyorsváltó is amerikai sikert hozott. Ebben a számban született meg a vb első magyar érme, miután a Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter, Bohus Richárd összeállítású staféta 3:11.99 perces országos csúccsal harmadik lett.

Férfiak, 400 m gyors, világbajnok:

Szun Jang (Kína) 3:41.38 perc 2. Mack Horton (Ausztrália) 3:43.85 3. Gabriele Detti (Olaszország) 3:43.93

Férfi 4x100 m gyorsváltó, világbajnok:

Egyesült Államok (Caeleb Dressel, Townley Haas, Blake Pieroni, Nathan Adrian) 3:10.06 perc 2. Brazília (Gabriel Santos, Marcelo Chierighini, Cesar Cielo Filho, Bruno Fratus) 3:10.34 3. MAGYARORSZÁG (Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter, Bohus Richárd) 3:11.99

Nők, 400 m gyors, világbajnok:

Katie Ledecky (Egyesült Államok) 3:58.34 perc 2. Leah Smith (Egyesült Államok) 4:01.54 3. Li Ping-csie (Kína) 4:03.25 ..5. KAPÁS BOGLÁRKA 4:04.77 6. KÉSELY AJNA 4:05.75

Nők, 4x100 m gyorsváltó, világbajnok:

Egyesült Államok (Mallory Comerford, Kelsi Worrell, Katie Ledecky, Simone Manuel) 3:31.72 perc 2. Ausztrália (Shayna Jack, Bronte Campbell, Brittany Elmslie, Emma McKeon) 3:32.01 3. Hollandia (Kim Busch, Femke Heemskerk, Maud van der Meer, Ranomi Kromowidjojo) 3:32.64

Holoda Péter; Bohus Richárd; Kozma Dominik

19.01: Bronzérmes a 4x100-as férfi gyorsváltó, megvan az első magyar érem!

Bronzérmet nyert a Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter, Bohus Richárd összeállítású 4x100 méteres férfi gyorsváltó az úszó-világbajnokságon a Duna Arénában vasárnap, megszerezve Magyarország első érmét a 17. vizes vb-n. A kvartettben Kozma Dominik első emberként 48.26-ra javította a délelőtt felállított 48.61 másodperces országos csúcsát, míg a négyes is új nemzeti rekordot ért el 3:11.99 perccel. A régit (3:13.28 p) az előfutamban úszta a váltó, onnan az ötödik helyen jutott fináléba. Hihetetlen hangulatú finálét teremtett a Duna Aréna telt házas közönsége, szinte felrobbant a létesítmény, amikor már lehetett érezni, hogy utolsó úszóként Bohus Richárd képes lehet behozni a stafétát a harmadik helyre. Végül sikerült is megszerezni a harmadik helyet, a 10 ezer néző pedig hatalmas üdvrivalgásban tört ki. A számot az amerikaiak nyerték 3:10.06 perccel, a második helyen a brazil váltó zárt. "Nagyszerű érzés volt, mindenki kiadta magából a maximumot, jól sikerültek a váltások is. Szerintem ma minden nekünk kedvezett" - nyilatkozta Kozma Dominik. "Már az utolsó 25-nél láttuk, hogy ebből érem lehet, Ricsinek csak haza kellett hoznia a váltót. Ő pedig megtette, amit meg kellett. Ennek az éremnek a fele legalább a közönségé." "Ricsivel nagyon sokat gyakoroltuk a váltásokat, szerencsére jól sikerült, igaz, az időmmel nem igazán vagyok elégedett" - mondta Holoda Péter, aki hozzátette, nagyon gyors a medence, ami azt jelenti, hogy nagyon a víz tetején tudnak mozogni, igaz, a harmadik negyedik embernek már elég nagy hullámok között kell kapaszkodnia.

Eredmények, férfi 4x100 m gyorsváltó, világbajnok:

Egyesült Államok (Caeleb Dressel, Townley Haas, Blake Pieroni, Nathan Adrian) 3:10.06 perc 2. Brazília (Gabriel Santos, Marcelo Chierighini, Cesar Cielo Filho, Bruno Fratus) 3:10.34 3. MAGYARORSZÁG (Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter, Bohus Richárd) 3:11.99

18.47: Hosszú Katinka a legjobb idővel döntős 200 m vegyesen

Hosszú Katinka a legjobb idővel jutott be a 200 méteres vegyesúszás döntőjébe a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon vasárnap. A háromszoros olimpiai bajnok 2.07.14 perces idővel nyerte az elődöntőt. Jakabos Zsuzsanna futamában a hetedik, összesítésben a 12. helyen (2:11.92 p) végzett, így lemaradt a fináléról. "Hihetetlen érzés itt úszni, mindenki megpróbálta elképzelni, milyen lesz, de ez mindent felülmúlt. Nekem még nehezen is ment a koncentráció emiatt, a magyar közönség felülmúlhatatlan" - mondta Hosszú Katinka, aki arra a kérdésre, hogy mennyire úszta ki magát, csak annyit mondott, "ez csak elődöntő volt." Jakabos Zsuzsanna is dicsérte a Duna Aréna telt házas hangulatát. "Nem titok, szerettem volna döntőt úszni, ez most nem sikerült, de kiadtam magamból mindent. Az edzések alapján azt gondoltuk, jobb lesz, de ennyi ember előtt hihetetlen érzés volt a vízbe ugrani. Úgy érzem, az emberek képesek segíteni a hangjukkal. Mostantól a négyszáz méter vegyesre koncentrálok" - nyilatkozta Jakabos Zsuzsanna. A szám döntőjét hétfő este rendezik.

Hosszú Katinka

18.22: Kapás ötödik, Késely hatodik 400 méter gyorson

apás Boglárka az ötödik, Késely Ajna pedig a hatodik helyen végzett vasárnap 400 méter gyorson a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon. Kapás 4:04.77 perces eredménnyel csapott célba, míg Késely alaposan megjavítva 4:06.42-es eddigi egyéni legjobbját 4:05.75-ös idővel ért célba. A számot az amerikaiak szupersztárja, Katie Ledecky nyerte, ezzel az első női úszó lett, aki ebben a számban egymást követő három világbajnokságon nem talált legyőzőre. "Nem mondom, hogy teljesen elégedett vagyok, mivel a legjobbammal ez egy sima bronzérem lett volna, ugyanakkor nagyon élveztem az úszást - értékelt Kapás Boglárka. - A reggeli után igazából csak arra tudtam gondolni, hogy legyünk túl ezen a 400 méteren, de nagyon várom már az 1500 métert" - tette hozzá az olimpiai bronzérmes úszó. "Nagyon örülök ennek az időnek, így, akárcsak az ifjúsági Európa-bajnokság, ez a verseny is fantasztikusan kezdődött. Nagyon köszönöm a családomnak és az edzőimnek, akik minden nap velem küzdöttek, és tudják, hogy a céljaim után úszom" - nyilatkozott a 15 éves Késely Ajna.

Eredmények, női 400 m gyors, világbajnok:

Katie Ledecky (Egyesült Államok) 3:58.34 perc 2. Leah Smith (Egyesült Államok) 4:01.54 3. Li Ping-csie (Kína) 4:03.25 ..5. KAPÁS BOGLÁRKA 4:04.77 6. KÉSELY AJNA 4:05.75

Vizes vb 2017 - Úszás

18.09: Szilágyi 100 pillangón, Cseh 50 pillangón lemaradt a döntőről

Szilágyi Liliána és Cseh László sem jutott fináléba vasárnapi elődöntőjéből a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon. "Nagyon jó, hogy itt tudtam egy elődöntőt úszni, ez jól jön a 200 méter előtt. A magyar közönség fantasztikus volt, teljesen kirázott a hideg" - mondta önfeledten Szilágyi Liliána, arra biztatva a szurkolókat, hogy ne hagyják abba a buzdítást. Cseh a pillangó sprintszámában, 50 méteren, melyen két éve Kazanyban bronzérmet szerzett, 23.51 másodperccel futamában - rossz rajttal - ötödik lett, ez pedig összesítésben a 11. helyre volt elég. "Ez most valahogy nem állt össze, de úgy érzem, az úszásom gyorsasága megvan ahhoz, hogy ez jó legyen 100-on és 200-on" - értékelt a 31 éves, kétszeres világbajnok.

17.41: Elutasították a hollandok óvását a női vízilabdatornán

A vizes sportok világszervezetének (FINA) illetékes testülete vasárnap elutasította a holland női vízilabda-válogatott óvását a 17. vizes világbajnokságon. A hollandok egy szabálytalan orosz időkérés miatt óvták meg a szombaton egy góllal, 11-10-re elveszített mérkőzést, amelyet a nyolc közé jutásért vívtak. A nemzetközi szervezet honlapjának tájékoztatása szerint a FINA az óvást elutasítva jóváhagyta a találkozó végeredményét. A győztes oroszok így bejutottak a negyeddöntőbe, ahol hétfőn Olaszországgal találkoznak. A hollandok a 9-12. helyért játszanak tovább, első ellenfelük Új-Zéland lesz majd.

17.37: Gyárfás Tamás bekerült a FINA legfelsőbb vezetőségébe

Gyárfás Tamás újabb négy évre bekerült a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA legfelsőbb, nyolcfős, döntéshozó testületébe - jelentette be Julio Maglione, a FINA szombaton újabb négy évre megválasztott elnöke vasárnap, közvetlenül a Duna Arénában sorra kerülő első döntőket megelőző sajtótájékoztatón. A 25 fős büro tagjait szombaton választották meg, a szűkebb testületbe maga az elnök nevezte ki Gyárfás Tamást. A sportvezető megjegyezte, a világbajnokság első hetét követően rendkívül elégedettek mindennel. Cornel Marculescu, a FINA ügyvezető igazgatója hozzátette, a nyíltvízi úszó, a műugró és a szinkronúszó versenyek olyan sikeresek voltak, hogy nagyon magas elvárásokat állítottak a következő világbajnokság szervezői elé, melyeket nehéz lesz teljesíteni. Szántó Éva, a szervezőbizottság ügyvezető igazgatója elmondta, Magyarország eddig sikeresen vizsgázott a beugró házigazda szerepkörében. Kifejtette, az eddigi versenyeket, több mint 180 ezer néző tekintette meg a helyszínen, rendkívül népszerű volt a szinkronúszók városligeti helyszíne, de a vízilabda-mérkőzések is közel telt ház előtt zajlottak. A nézőrekordot a férfi műugrók toronyugró döntője tartotta nyolcezer nézővel, egészen vasárnap délelőttig, amikor is az úszók előfutamait már több mint tízezren szurkolták végig.

16.45: negyeddöntőben az ausztrál és az olasz férfi pólóválogatott

Ausztrália és Olaszország válogatottja bejutott a legjobb nyolc közé a 17. vizes világbajnokság férfi vízilabdatornáján, miután vasárnap egyformán ötgólos győzelmet aratott. Az olaszok a kazahok elleni magabiztos sikert követően a keddi negyeddöntőben 22 órakor a horvátokkal találkoznak. Az ausztrálok a brazilok ellen nyertek, így két nap múlva a vb-címvédő - aktuális olimpiai aranyérmes és Európa-bajnok - szerbekkel csaphatnak össze 16.10-től. A magyar együttes keddi ellenfele 20.30-kor a vasárnap esti Spanyolország-Oroszország összecsapás győztese lesz.

Eredmények (a vb honlapjáról): vízilabda (Margitsziget), férfiak:

a negyeddöntőbe jutásért: Ausztrália-Brazília 8-3 (2-2, 2-0, 2-1, 2-0) Olaszország-Kazahsztán 12-7 (3-1, 2-1, 4-1, 3-4)

Később:

Görögország-Japán 20.30 Spanyolország-Oroszország 22.00

Vizes vb 2017 - Vízilabda

13.38: Francia és amerikai győzelem férfi vízilabdában az alsóházban

Franciaország és az Egyesült Államok játszhat majd kedden a férfi vízilabdatorna 13. helyéért a 17. vizes világbajnokságon. A vasárnapi alsóházi mérkőzéseken a franciák négy góllal verték a kanadaiakat, az amerikaiak pedig kilenccel a dél-afrikaiakat a Margitszigeten, Hajós Alfréd uszodában.

Eredmények (a vb honlapjáról): vízilabda (Margitsziget), férfiak: a 13-16. helyért:

Franciaország-Kanada 10-6 (3-4, 2-1, 2-1, 3-0) Egyesült Államok - Dél-afrikai Köztársaság 13-4 (1-0, 6-3, 3-1, 3-0)

a negyeddöntőbe jutásért:

Brazília-Ausztrália 13.30 Kazahsztán-Olaszország 15.00 Görögország-Japán 20.30 Spanyolország-Oroszország 22.00

Vizes vb 2017 - Vízilabda

12.49: Sós Csaba: jól sikerült a kezdés

Sós Csaba szövetségi kapitány szerint jól sikerült a magyar úszóknak a kezdés a 17. vizes világbajnokságon vasárnap. "Nagyjából a papírformának megfelelően alakult ez a délelőtt." - fogalmazott az MTI-nek a kapitány. Hozzátette, az már most látszott, hogy "Hosszú Katinka bombaformában van". "A férfiváltónk két országos csúcsa, a stafétát kezdő Kozma Dominiké és a csapaté nagyszerű teljesítmény, de jól úszott a női váltónk is, kevés hiányzott, hogy ők is döntősök legyenek. Öröm, hogy mindkét lányunk, Kapás Boglárka és Késely Ajna bekerült a legjobb nyolcba 400 gyorson, s este döntőt úszhat. Összegezve: jól sikerült a kezdés, várom a folytatást!" - mondta Sós Csaba. A Duna Arénában délelőtt kezdődtek az úszóversenyek, az első napon négy döntőt rendeznek, ebből kettőben lesznek érdekeltek a magyarok. Kapás Boglárka a harmadik, Késely Ajna az ötödik helyen lett finalista 400 m gyorson, a férfi 4x100-as gyorsváltó országos csúccsal szintén ötödikként jutott tovább.

12.11: Országos csúccsal döntős a férfi 4x100-as gyorsváltó

A magyar férfi 4x100 méteres gyorsváltó országos csúccsal bejutott a döntőbe a 17. vizes világbajnokságon vasárnap. A Duna Arénában a Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter és Bohus Richárd összeállítású négyes futamában harmadik helyen végzett az Egyesült Államok és Olaszország mögött 3:13.28 perccel, s összesítésben ötödik helyen került a esti fináléba. A kvartett a 2016-os Európa-bajnokságon elért 3:16.55 perces magyar rekordot adta át a múltnak. A Molnár Flóra, Gyurinovics Fanni, Verrasztó Evelyn, Jakabos Zsuzsanna összeállítású 4x100-as gyorsváltó 3:38.90 perccel a kilencedik helyen végzett, így éppen lemaradt a fináléról.

11.40: Gyurta Dániel búcsúzott 100 m mellen

Gyurta Dániel az előfutamban búcsúzott 100 méter mellen a 17. vizes világbajnokságon. A 200 méter mell londoni olimpiai bajnoka futamában 1:00.76 perccel nyolcadik lett, összesítésben a 26. helyen végzett.

11.27: Kapás és Késely is döntős 400 m gyorson

Kapás Boglárka és Késely Ajna is bejutott a női 400 m gyors döntőjébe a 17. vizes világbajnokságon. A Duna Arénában a 15 éves Késely Ajna futamában 4:06.48 perccel harmadik lett, s nyolcadikként került az esti fináléba. Az olimpiai bronzérmes Kapás Boglárka szintén harmadikként ért célba, 4:05.93 perccel, ezzel ötödikként döntős. Katie Ledecky 3:59.06 perces világbajnoki csúccsal bizonyult a leggyorsabbnak az előfutamok során.

11.10: Hosszú Katinka a legjobb idővel elődöntős 200 m vegyesen

Hosszú Katinka a legjobb idővel jutott be a 200 méteres vegyesúszás délutáni elődöntőjébe a 17. vizes világbajnokságon. A Duna Arénában vasárnap kezdődött úszóversenyek során a háromszoros olimpiai bajnok 2.07.49 perces idővel nyerte az előfutamot. Jakabos Zsuzsanna a 11. helyen (2:12.10 p) jutott tovább. Szilágyi Liliána 100 m pillangón a 10. idővel (58.00 mp) lett elődöntős. Cseh László szintén elődöntős 50 m pillangón (23.41 mp), a nyolcadik helyen lépett tovább. Kalmár Ákos 400 m gyorson 3:51.35 perccel búcsúzott.

A vasárnap délelőtti úszó program 9.30-tól (zárójelben a magyar indulók)

- női 200 méter vegyes, előfutamok (Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna) - férfi 4x100 méter gyorsváltó, előfutamok (Magyarország) - női 4x100 méter gyorsváltó, előfutamok (Magyarország) - férfi 100 méter mell, előfutamok, (Gyurta Dániel) - női 400 méter gyors, előfutamok (Kapás Boglárka) - férfi 50 méter pillangó, előfutamok (Cseh László) - férfi 400 méter gyors, előfutamok (Kalmár Ákos) - női 100 méter pillangó, előfutamok (Szilágyi Liliána)

A délutáni program

17.32:

férfi 400 méter gyors, döntő

17.42:

női 100 méter pillangó, elődöntők

17.53:

férfi 50 méter pillangó, elődöntők

18.10:

női 200 méter vegyes, elődöntők

18.23:

férfi 100 méter mell, elődöntők

18.34:

női 400 méter gyors, döntő

18.45:

női 4x100 méter gyorsváltó, döntő

18.56:

férfi 4x100 méter gyorsváltó, döntő

Férfi vízilabda

10.30:

Kanada-Franciaország, 13-16. helyért

12.00:

Dél-Afrika – Egyesült Államok, 13-16. helyért

13.30:

Brazília-Ausztrália, negyeddöntőbe jutásért

15.00:

Kazahsztán-Olaszország, negyeddöntőbe jutásért

20.30:

Görögország-Japán, negyeddöntőbe jutásért

22.00:

Spanyolország-Oroszország, negyeddöntőbe jutásért

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.