Élettel teli szerepben Esztergályos Cecília

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

esztergalyos_cecilia03_gs

Az egykori szegedi építészmérnök, Zerkovitz Béla nagysikerű darabjában láthatják az érdeklődők a Zsombói Szabadtéri Színpadon Esztergályos Cecíliát. A Csókos asszony című operettet sztárszínészekkel mutatják be Zsombón, ami garantálja a sikert.

Ötödik alkalommal nyitja meg kapuit a Zsombói Szabadtéri Színpad, ahol a táncjátékok, egy koncert és egy musical mellett kapott helyett Zerkovitz Csókos asszonya, amelyről Verebes István azt mondta, igazi siker darab, hiszen mindig megtalálja a közönségét. Esztergályos Cecília Hunyadiné szerepében lesz látható az augusztusi előadásokon. Hunyadiné a darab szerint egy idősebb színésznő, aki az egész életét a színpadon töltötte, szerette és élvezte az életét – ez az életszemlélet pedig nem áll messze Esztergályostól, aki elárulta, már alig várja, hogy játszhassa a szerepet.

A darab összeállítására nincs sok ideje a készítőknek, három hét próba után kerül a színpadra a operett, de a jó kedv és a humor a felkészülés során sem fog elmaradni. A művésznő elárulta Verebes Istvánnal már játszott együtt. „Még fiatal gyerek volt, az édesapjával, Verebes Károllyal sokat játszottam a Thália Színházban, majd István is belépett a kőszínházba. Emlékszem, a Thália Kabaréban az ő írását adtuk elő, amin rengeteget lehetett nevetni, hiszen szenzációsan ír, és a műsort is remekül vezette” – idézte fel a Kubanek hentest megformáló komikussal közös élményeit a színművésznő.

Esztergályos Cecília nem először jár Zsombón, kedves emlékek fűzik a városhoz, mivel nyaranta itt élt egy szívéhez közelálló család, akiket 1981-1982-ben gyakran meglátogatott. Emiatt reméli, hogy az augusztusi bemutató is meghatározó élmény lesz az életében. A művésznő az elmúlt szezonban sem tétlenkedett, hat helyen tizenhárom darabban játszott, amelynek kapcsán megjegyezte, „ha így haladunk tovább, és egészségben, békességben tudunk próbálni és játszani, akkor többet én nem kérek az Istentől.”

Előző sztori

Hosszú Katinka világbajnok 200 vegyesen – A vizes VB tizenegyedik napjának programja (FRISSÍTVE)

Következő sztori

Strandfoci: Deák Donát mesternégyessel szomorította a tavalyi ezüstérmest