Közélet

Áder: a globális vízválság mára fenyegető valósággá vált

Áder: a globális vízválság mára fenyegető valósággá vált

2017. július 20., csütörtök
Áder: a globális vízválság mára fenyegető valósággá vált

A globális vízválság mára fenyegető valósággá vált - jelentette ki Áder János köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, a vízzel és természeti katasztrófák csökkentésével foglalkozó magas szintű ENSZ-ülésen.

Az államfő - aki a helyzet társadalmi, gazdasági, egészségügyi és szociális következményeit is sorra vette felszólalásában - arra hívta fel a figyelmet, hogy a vízzel kapcsolatos katasztrófák száma és az okozott károk mértéke is jelentősen nőtt az utóbbi időben.

Áder János

számos javaslatot fogalmazott meg a tanácskozáson. Ezek között szerepel, hogy a párizsi klímamegállapodás végrehajtása során olyan rendszert kell kialakítani, amely lehetővé teszi, hogy a következő 30 évben a globális üvegházhatású gázkibocsátás 10 évente megfeleződjön. Meg kell teremteni annak feltételeit is - folytatta -, hogy az egyezményhez ne csak a szuverén államok, hanem városok, tartományok, szövetségi államok is csatlakozhassanak, mert az komoly lendületet ad a végrehajtásnak. Az államfő emellett a megállapodás kiterjesztését sürgette a tengeri hajózásra, továbbá felvetette a légiközlekedési szabályok szigorításának megfontolását. Szorgalmazta a vizes infrastrukturális befektetések megduplázását a következő öt évben, s erre a Tisza példáját hozta, ahol a nemrég épült illetve épülő 12 szükségtározó akár 1 méterrel is csökkentheti a vízszintet árvíz esetén, s a fölösleget képes aszályos időszakra tározni. A klímavédelmi források legalább egyharmadát az ellenállóképességet segítő vízügyi befektetésekre kell fordítani - jelentette ki, kifejtve: ezek között kell szerepelnie a vízbázis-védelemnek, a korszerű öntözés megteremtésének, a szennyvíz-újrahasznosítás biztosításának, a hálózati veszteségek csökkentésének, a sótalanításnak és az árvízvédelemnek. A köztársasági elnök arra is javaslatot tett, hogy az ENSZ szervezetén belül egy központi felelőse legyen a vízügyi kérdésnek, amely értékelése szerint gyorsabb és hatékonyabb reagálást tenne lehetővé. Jelenleg 28 ügynökség foglalkozik vizes kérdésekkel a szervezetben és egy további koordinálja - magyarázta. Az ENSZ-en belül létre kell hozni a vízügyi kormányzati egyeztetések fórumát, s szükség van egy azonnali beavatkozást lehetővé tevő, a mainál lényegesen nagyobb pénzügyi alapra, amely gyorsabban reagál az esetleges katasztrófákra. Áder János a forrásokat az ENSZ főtitkára alá rendelné, a méretét és a feltöltés módját pedig neves közgazdászokkal határoztatná meg. Áder János előadásában egy, a földfelszín hőmérsékletének elmúlt 130 éves változását nyomon követő videografikát is bemutatott. Ennek kapcsán úgy fogalmazott, hogy ha a párizsi egyezményt mindenki betartja, akkor is 2,7 foknál köt ki a folyamat, ami még mindig magas ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk magunkat. Az államfő beszélt arról is, hogy az áradások és aszályok egyre gyakoribbá válnak, romlanak az élelmiszertermelés feltételei, erősödnek a társadalmi konfliktusok és mindezek következtében tömeges migráció várható. A Világbank nemrég közzétett elemzésére hivatkozva kiemelte: az árvíznek kitett anyagi javak mértéke elérheti a 45 ezer milliárd dollárt. Az aszályról szólva pedig azt említette: a szíriai polgárháborút is három éves, soha nem látott aszály előzte meg. Évente 10-12 millió hektár válik alkalmatlanná a művelésre, ez Magyarország termőterületének másfélszerese - hívta fel a figyelmet. Hat ország - nagyjából 20 millió ember - már most súlyos éhínséggel érintett, s ez az arány rövidesen megduplázódhat - hangoztatta az államfő, aki arról is beszélt: a polgárháború sújtotta Jemen nagyvárosaiban 2-3 éven belül nem lesz megfelelő mennyiségű víz, s ma is az évszázad legsúlyosabb kolerajárványa pusztít ebben az országban. Másodpercenként egy ember kénytelen elhagyni az otthonát árvíz vagy aszály miatt - emelte ki Áder János, hozzátéve: 2025-re az előrejelzések szerint 2,5 milliárd ember él olyan területen, amely intenzív vízhiányosnak számít, azaz két hónapon keresztül a folyamatos vízellátás nem biztosított.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.