Sport

A rendszeres testmozgás fontos része a cukorbetegek terápiájának

A rendszeres testmozgás fontos része a cukorbetegek terápiájának

2017. július 14., péntek
A rendszeres testmozgás fontos része a cukorbetegek terápiájának
varkonyi_tamas01_gs

A Nemzetközi Diabetes Szövetség adatai szerint minden tizedik ember érintett Magyarországon a cukorbetegségben. Várkonyi Tamás, a Magyar Diabetes Társaság főtitkára szerint, a rendszeres testmozgás nagyon fontos részét képezi a diabéteszes betegek kezelésének.

A cukorbetegek futsal Európa-bajnokságát az ukrán Diabetes Szövetség hívta életre 2012-ben. Akkor nyolc csapat indult el a megmérettetésen, ám ezen a magyar válogatott még nem szerepelt, ugyanakkor 2013-ban, amikor először vett részt a tornán, akkor rögtön meg is nyerte, azóta pedig három ezüstérmet sikerült szereznie Hevesi Tamás csapatának.

A nemzeti csapat ezúttal Szegeden töltött el néhány napot

a felkészülés jegyében, hétfőn pedig a sajtó is részt vehetett a gárda nyilvános edzésén. A sajtótájékoztatóval egybekötött tréningen részt vett a Magyar Diabetes Társaság főtitkára,

Várkonyi Tamás

is, aki felhívta a figyelmet, a rendszeres testmozgás nagyon fontos szerepet tölt be a cukorbetegek életében. A Nemzetközi Diabetes Szövetség adatai szerint Magyarországon megközelítőleg 1 millió, Európában pedig több mint 60 millió ember érintett valamilyen formában a cukorbetegségben. A diabetes nagyarányú terjedése miatt a folyamatos tájékoztatás és az egészséges életmódra való nevelés világszerte kulcsfontosságú feladat. A 2012-ben indult DiaEuro célja, hogy felhívja a figyelmet: megfelelő terápiával, gyakori vércukorméréssel és aktív testmozgással a cukorbetegek is sportolhatnak, sőt a testmozgás magának a terápiának is fontos része. „A Magyar Diabetes Társaság a kezdetektől fogva támogatja a labdarúgó egyesületnek a működését. Ez természetes, hiszen az aktív és intenzív sport, vagy bármilyen sporttevékenység általában egy diabeteses beteg számára rendkívül előnyös dolog. Ha orvosi szemszögből röviden analizáljuk ezt a kérdést, akkor azt mondhatjuk, hogy a zsírszövet és az izomszövet egymáshoz viszonyított aránya egy cukorbeteg esetében akkor előnyös, ha az izomszövet van túlsúlyban” – magyarázta Várkonyi Tamás. „Természetesen azt is tudjuk, hogy hosszú távon, az életminőség és az élettartam szempontjából is nagyon lényeges az, hogy minél kevesebb zsigeri zsír legyen a betegben és minél inkább az izomzat domináljon. Sokkal előnyösebb például az inzulin hatása is, hogy ha valakinél kevesebb zsír, több izomszövet található. Tudjuk azt is, hogy az intenzív mozgás önmagában is csökkentheti természetesen a vércukor szintet. Különböző kutatások azt is megfigyelték, hogy egy 40-60 perces testmozgás is nagyon komoly pozitív hatásokat fejt ki egy cukorbetegnél. Minél kevesebb inzulinnal tartjuk fent az anyagcsere egyensúlyát, annál előnyösebb ez a beteg számára” – tette hozzá a Magyar Diabetes Társaság főtitkára.

A cukorbetegségről röviden

A glükóz (szőlőcukor) az emberi sejtek legfőbb energiaforrása, amelynek egy része az elfogyasztott táplálékból szívódik fel a bélben, míg a többit a máj állítja elő. A glükóz a legtöbb sejttípus esetében inzulin segítségével lép be a szervezet sejtjeibe. A vérben keringő inzulinra tekinthetünk egyfajta kulcsként, amely kinyitja azokat a parányi kapukat, amelyeken át a glükóz bejut a sejtekbe, ezáltal az inzulin csökkenti a szőlőcukor szintjét a szervezetben. Ahogy csökken a vércukor, úgy csökken az inzulin felszabadulása is a hasnyálmirigyből. Ezen túl a máj felel a cukor tárolásáért és előállításáért, ha tehát alacsony az ember vércukor szintje, de nincs lehetősége táplálékkal energiát juttatni a szervezetbe, a máj felszabadítja a tárolt glükózt, ezáltal normál tartományban tartja a vércukorszintet. A cukorbetegeknél ez a folyamat sérül, mert ahelyett hogy a cukor bejutna a sejtekbe, felhalmozódik a véráramban. Ez akkor fordulhat elő, ha a hasnyálmirigy nem termel elég inzulint – ezt nevezzük 1-es típusú cukorbetegségnek –, vagy akkor, ha a sejtek érzéktelenné válnak az inzulin glükózbejuttató hatásával szemben, ezt nevezzük 2-es típusú cukorbetegségnek.

Fontos a gondozók szakképzettsége

Önmagában a rendszeres testmozgás persze nem elég egy cukorbeteg esetében, hogy kezelni tudja betegségét, ám rendkívül fontos szerepet játszik a terápiában. Várkonyi Tamás szerint az is nagyon fontos, hogy kik és hogyan támogatják a betegeket, milyen információkkal, milyen segédeszközökkel látják el és ismertetik meg őket.

varkonyi_tamas02_gs

„A Magyar Diabetes Társaság kapcsolatban van az összes olyan gondozó hellyel, ahol ezeket az urakat – akik a cukorbeteg válogatott munkájában részt vesznek – gondozzák. Komoly akkreditációs eljárás során biztosítjuk a minőséget és azt kell, hogy mondjam, természetesen, mint sporteredményt igen nagyra tartjuk azt, hogy a csapat az utóbbi években első vagy második lett az Európa-bajnokságon. Ennél azonban ez egy picit tovább mutat szakmai szempontból, hiszen az, hogy valaki cukorbeteg létére legalább olyan, vagy azt meghaladó fizikai aktivitást fejtsen ki, mint egy egészséges kortársa, legfőképpen a beteg és az őt gondozó csapat és orvosi szakgondozók sikere. Azért a beteg sikere, mert a beteg megfelelőképpen oktatott, megfelelőképpen motivált, bízik önmagában, hogy képes egy ilyen teljesítménynek az elvégzésére, elérésére, és meg akar felelni, vagy akár jobb kíván lenni, mint társai” – magyarázta az orvos. „A gondozó szempontjából szintén fontos a képzettség és ez akkor igazán magas színvonalú, ha azok, akik foglalkoznak a beteggel, tényleg értenek is ehhez. Nagyon fontos az is, hogy az orvos és a gondozó team személyre szabott terápiát találjon a beteg számára. Akkor tudunk hatékonyan vércukrot csökkenteni, akkor tudunk igazodni a fizikai terhelés okozta magas vagy még inkább az alacsony vércukor értékekhez, ha olyan készítményeket találunk a beteg számára, amelyek hatékonyak és biztonságosak” – zárta Várkonyi Tamás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.