/

További két kézilabdacsarnok épülhet a megyében

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

kezilabda_szs

Mint az a Magyar Közlöny legutóbbi számából kiderül: Csongrád megye két új kézilabdacsarnokkal gazdagodhat.

A MOL-Pick Szeged új otthonául szolgáló, az Etelka sorra tervezett új modern kézilabda aréna mellett újabb két csarnokkal gyarapodhat Csongrád megye. A Magyar Közlöny legutóbbi számában olvasható határozatban úgy fogalmaznak: a magyar kormány 4,5 milliárd forintot biztosít 17 település számára, amely kézilabda-munkacsarnokokat építhet a pénzből, maximum félmilliárdos értékben. A határozatban két Csongrád megyei város neve szerepel: Makó és Csongrád, így ezen a két településen létesülhetnek új munkacsarnokok.

A dokumentum a megvalósítási sorrendet is tartalmazza, amely szerint a 17 település közül Makó a tizedik, míg Csongrád a tizenharmadik: egyébként Békés, Sümeg és Lenti áll az első három helyen. A csarnokok építtetője a Nemzeti Sportközpontok lesz, arról egyelőre nincs információ, hogy a kivitelezés mikor kezdődhet.

Előző sztori

Esőért imádkoznak a homokháti gazdák + FOTÓK

Következő sztori

Ötvenöt határsértőt tartóztattak föl a hétvégén