Sport

Tájfutás: Miskolcon álltak rajthoz a szegedi tájfutók

Tájfutás: Miskolcon álltak rajthoz a szegedi tájfutók

2017. június 26., hétfő
Tájfutás: Miskolcon álltak rajthoz a szegedi tájfutók
jonas_ferenc_szvse_tajfutas

Miskolc adott otthont a tájfutók Országos Középtávú és Váltó Bajnokságának. A több mint 1000 indulónak a meleg mellett az igen szintes és technikás pályákkal is meg kellett küzdenie.

Szombaton délelőtt a középtáv selejtezőit rendezték meg, majd délután a 24 fős döntőkben a bajnoki helyezések eldöntéséért futhattak a sportolók. A verseny Bükkszentlászló mellett zajlott egy igen nehéz terepen, ahol a meredek hegyoldalakban egy ligetes bozótos labirintusban kellett elnavigálniuk a versenyzőknek. Ez a szegediek közül legjobban Jónás Ferencnek sikerült, aki magabiztos futásával lett Magyar Bajnok a fiú serdülő kategóriában. A lányoknak is sikerült két dobogós helyet szerezni, N 16-ban Apró Vivien második, N 20-ban Gera Krisztina harmadik helyen futott be. Vasárnap a váltó bajnokság a miskolci állatkert környékén zajlott, ahol a bozótosok száma lényegesen kevesebb volt, de a mély és meredek völgyek igen komoly fizikai kihívás elé állították a tájfutókat. A felnőtt férfiak mezőnyében igen izgalmasan alakultak a küzdelmek, de végül a SZVSE fiai is a dobogóra állhattak. A szegedi utánpótlás minden váltója bajnoki pontot érő eredményt ért el, ami köszönhető az edzőknek is, Szerencsiné Csamangó Jusztinának, Szencz Attilának és Gera Tibornak.

Eredmények

Középtávú OB

N 16

2. Apró Vivien

N 18

8. Szokol Kamilla

N 20

3. Gera Krisztina

N 21

4. Szerencsi Ildikó

F 14

6. Barta Máté

F 16

1. Jónás Ferenc

F 18

9. Conforti Christian

F 21

6. Kovács Ádám, 8. Vajda Balázs

Váltó OB

F 14

6. Szabó Levente, Schubert Ambrus, Barta Máté

F 16

2. Szabó Marcell, Kravz Mór, Jónás Ferenc

F 20

6. Kovács Deák Zsombor, Cinforti Christian, Rácz Zoltán

F 21

3. Kovács Ádám, Vajda Balázs, Barkász Dániel

N 16

8. Zagyva Rebeka, Berkecz Dóra, Révész Zsófia

N 18

5. Apró Vivien, Szokol Kamilla, Vajda Luca, 8. Koszta Dóra, Talmácsi Bori, Borsos Veronika

N 20

4. Szabó Dorina, Gera Krisztina, Mátyus Rebeka, 6. Riesing Hanna, Gubicz Kata, Koszta Kincső, 7. Farkas Lili, Sigmund Éva, Mayer Zsófia

N 21

6. Nagy Virág, Novai Éva, Szerencsi Ildikó

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.