Rolex Lacit a falra írták, avagy hogy áll a szegedi Vörös és fekete?

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

dav

Olvasóink is felfigyeltek rá, graffitiháború kezd kibontakozni Szegeden annak kapcsán, hogy a város polgármestere titkolni próbálta luxusvagyontárgyait.

Az Űrhajós utcában Botka László rajongói már megpróbálták elfedni az elfedhetetlent, a József Attila sugárút és a Debreceni utca sarkán viszont ismét megszólalt a nép hangja, azaz felelt az ellenoldal. Úgy tűnik, a Vörös és fekete Szegeden kelt új életre, még ha nem is a stendhali értelemben. Szögezzük le gyorsan, semmiképpen sem pozitív, hogy bárki is rongálással nyilvánít véleményt, és hogy rongálásra rongálás a válasz, de a magát kétségbeesetten Széchenyi Istvánhoz mérni igyekvő szocialista polgármester, miniszterelnök-jelölt számára ez bármennyire kellemetlen is, a napnál is világosabb, hogy az itt élőket bizony foglalkoztatja a vagyonnyilatkozata körüli hercehurca, “feledékenység”. Portálunk is többször megírta, Botka – példának okáért – többmilliós óráját is kifelejtette bevallásából, aminek kapcsán előbb jobboldali, majd DK-s körökben kezdték Rolex Lacinak emlegetni, majd egy a “becenév” a köznyelvben is teret nyert.

rolex_laci_graffiti_001

Szerdán írtuk meg, a szegediek falfirkával üzentek polgármesterüknek. Már akkor is megjegyeztük, kíváncsian várjuk, meddig lesz olvasható az Űrhajós utcai “Rolex László MSZP” graffiti. Nos, pénteken elözönlötték szerkesztőségünket a telefonok és az elektronikus levelek: “valakik” feketére mázolták a feliratot, hogy eltüntessék annak tartalmát. Szombaton viszont újabb üzenetet kaptunk “az” üzenetről, sőt, szemfüles olvasónk fényképet is küldött: ezúttal a József Attila sugárút és a Debreceni utca sarkán jelent meg a “Rolex Laci” felirat.

Szóval jelenleg előnyben a vörösök!

És hogy erről pontosan mit gondol a svájci luxusmárka, azt nem tudjuk, de hogy nem kimondottan örül neki, arra mérget vehetünk. Legutóbb arra is kitértünk, a Bors nemrég arról írt, hogy “Botka ronthatja a Rolex hírnevét”. A lapnak Erdélyi Zsolt reklámszakember magyarázta el, akár az eladást is csökkentheti, ha egy nagy márka jelzővé silányul.

no images were found

Előző sztori

Heinz-Peter Knapp: Még fókuszáltabbá kell tenni a kohéziós politikát

Következő sztori

Eledelgyűjtést tartottak a vásárhelyi állatvédők