Közélet

Nógrádi Tibor: Politikai célokat szolgálhatott az eltűnt Szeviép-pénzek egy része

Nógrádi Tibor: Politikai célokat szolgálhatott az eltűnt Szeviép-pénzek egy része

2017. június 9., péntek
Nógrádi Tibor: Politikai célokat szolgálhatott az eltűnt Szeviép-pénzek egy része
haag_nogradi_sajttaj03

A Fidesz szegedi elnöke szerint egyértelmű, hogy 2002 és 2010 között szoros kapcsolatban állt egymással Szeged baloldali vezetése és a Szeviép.

A

Botka László

vagyonnyilatkozatát övező megválaszolatlan kérdésekről és a Szeviép-ügy friss fejleményeiről beszélt

a TV2 Mokka című műsorában

a Fidesz szegedi elnök-frakcióvezetője.

Nógrádi Tibor

megerősítette: a nagyobbik kormánypárt helyi elnöksége a napokban tárgyal arról, milyen jogi és politikai eszközökkel lehetne választ kapni a Botka László szocialista polgármester vagyonát illetően a közvéleményt izgató, még nyitott kérdésekre, miután a közgyűlés illetékes, jogi bizottsága az MSZP és a DK összezárásával elgáncsolta a Fidesz által kezdeményezett vagyonnyilatkozati eljárást. Mint mondta, továbbra is tudni szeretnék, van-e még olyan luxusvagyontárgya az MSZP miniszterelnök-jelöltjének, melyet nem tüntetett fel vagyonnyilatkozatában (ahogy korábban a Rolex óráját és a teleknövekedését is „kifelejtette”), illetve milyen jövedelmi források állnak a Botka család rendelkezésére ahhoz, hogy méregdrága Rolex órát, luxusterepjárót vásároljanak, illetve luxusnyaralásokon vegyenek részt. Nógrádi Tibor arra is kitért, hogy Szeged és az ország lakossága joggal vár választ arra is, valójában mi történt a Botka-féle szegedi MSZP-s városvezetés és a csődjéről elhíresült Szeviép cég, illetve annak tulajdonosai között a 2002–2010-es időszakban. Mint ismeretes, az építőipari vállalkozás a 2010-es választás után jelentett csődöt. Sajtóhírek szerint csaknem 11 milliárd forintnyi kifizetetlen számlával sok száz alvállalkozót, sok ezer családot hozott ezzel súlyos, csődközeli helyzetbe. Jelenleg a volt cégvezetők ellen csődbűntett ügyében folyik bírósági eljárás, mely viszont a fideszes politikus megítélése szerint vontatottan halad. „A Szeviép Szegeden köztudomásúlag MSZP-közeli cégként működött 2002 és 2010 között. Erre számtalan bizonyíték és számtalan jel utalt.

A napokban egyet említettem ezek közül:

amikor 2008 januárjában egy sporttelep

(a SZVSE-stadion – a szerk.)

megmentése érdekében

Pistrui Lászlóval (a cég egyik tulajdonosával, akkori első számú vezérével – a szerk.)

tárgyaltam, ő kijelentette, Szegeden csak az történhet, amit ő akar, és a polgármester is azokat a gazdasági döntéseket készíti elő és hozza, amiket ő javasol és ő tesz. Az ebben az időben, tehát 2007–2008-ban a városháza által publikált beruházási tervek ezt mind alátámasztották. Egyértelmű, hogy Szeged város baloldali vezetése és a Szeviép között nagyon-nagyon szoros kapcsolat volt, ami alapján lehetséges, hogy ezeknek a pénzeknek egy része politikai célokat szolgált, pártfinanszírozásba kerülhetett” – fogalmazott, hozzátéve, mivel rendkívül súlyos vádak fogalmazódnak meg a közvéleményben, jó lenne válaszokat kapni, tisztán látni ebben az ügyben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.