Írjon nekünk

Közélet

Nagyobb segítséget adna az LMP az egyszülős családoknak

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

lmp_sajttaj001kf

Javaslataik részben anyagi, részben jogi vonatkozásúak. Több támogatást adnának a gyermeküket egyedül nevelőknek, s új intézményeket is létrehoznának védelmük érdekében.

Családpolitikai javaslatcsomagjáról tartott sajtótájékoztatót Szegeden Ábrahám Júlia, a Lehet Más a Politika országos elnökségének a tagja.

„Az egyszülős családok esetében kétszer akkora teher nyomja a vállukat. Úgy látjuk, a Fidesz számára ők másodrendű családokat. Azonban a valóságból kell kiindulni: 350 ezer egyszülős családról beszélünk, több mint félmillió gyermekről. Körükben az átlag kétszerese a szegénység, és 62 százalékuk él szegénységben vagy társadalmi kirekesztettségben” – fogalmazott Ábrahám Júlia.

A családi pótlékot 13 200 forintról 20 ezerre növelnék az esetükben. Kiterjesztenék rájuk is azokat az iskolai kedvezményeket – étkezés, ingyenes tankönyv -, amelyek járnak a nagycsaládosoknak. Módosítanák a tartásdíj rendszerét. Azt szeretnék, ha a bíróság a valós jövedelem alapján állapítaná meg összegét, amelyet NAV vagyonosodási vizsgálattal lehet ellenőrizni a fizető félnél. A tartásdíj bírósági úton végrehajtására két hónapos határidőt szabnának. Az állam által megelőlegezett tartásdíj maximális összegét 14 ezer forintról mintegy 60 ezer forintra emelnék, s nem 3+3 évig, hanem a tankötelezettség éveiig járna. Ezt akkor lehetne felfüggeszteni, ha a másik szülő három hónapon keresztül utalja a megítélt összeg 75 százalékát.

lmp_sajttaj002kf

Fehér Attila, az LMP Csongrád megyei szervezetének elnökségi tagja a munkaerőpiaci és jogi vonatkozásokról ejtett szót. Szeretnék, ha a szociális bérlakások kiutalásánál az egyszülős családok előnyhöz jutnának. Javasolják, hogy a bölcsődei férőhelyek számát növeljék, s részesítsék előnyben a nagycsaládosokat és az egyszülős családban élőket. Rugalmas munkavégzést a szülőnek és bébiszitter szolgáltatáshoz állami támogatást irányoznának elő. A gyermekelhelyezési, kapcsolattartási ügyek miatt egy központi jogsegély-szolgálatot is létrehoznának. A helyi gyermekvédelmi szolgáltatóhoz családi tanácsadókat irányítanának, akik felléphetnének gyermekbántalmazás esetén.

Egészség

Enyhébbnek tűnik a járvány ott, ahol már régen bevezették a BCG-oltást

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Szlávik János infektológus szerint.

Tovább olvasom

Egészség

Két idős beteg elhunyt, Csongrádban a helyzet változatlan

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

419 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 25-en vannak lélegeztetőgépen.

Tovább olvasom

Egészség

Újraindulnak a szervezett szűrővizsgálatok

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Elsősorban az emlő-, méhnyak, vastagbél- és végbélszűrések.

Tovább olvasom

Aktuál