Bulvár

Melegben a kutyák is kutyául vannak

Melegben a kutyák is kutyául vannak

2017. június 8., csütörtök
Melegben a kutyák is kutyául vannak
kutyaitato

Nemcsak az emberek, az állatok sem bírják a tartós meleget. Bár általában a kutyák és a macskák jobban tolerálják a hőséget, ha napokon át meleg van, az már nekik sem jó. Fontos, hogy ne csak házikedvenceinkkel törődjünk, a haszonállatokra is ugyanúgy figyelni kell – figyelmeztet a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete.

A hőségben nem árt, ha lehűtjük egy kicsit a kutyánkat is.

Balogh Ernő

, a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének elnöke elmondta, természetesen az a fő szempont, hogy hűvösen tartsuk a testét, és a környezetét. A felhevült állatot azonban ne locsoljuk le hideg vízzel, inkább töröljük át a szőrét egy nedves ruhával. Sokszor látjuk, hogy kutyánk kapar magának egy helyet a földben és abba fekszik. Ez azért van, hogy lehűtse a testét, és ha ezt a helyet kicsit belocsoljuk, akkor még jobban érzi majd magát kedvencünk. Itt fontos megjegyezni, hogy a sár az állatoknak természetes dolog, még élvezik is – tette hozzá a szervezet vezetője. Kiemelte azt is, folyamatosan gondoskodjunk arról, hogy mindig legyen kedvencünk előtte friss ivóvíz. A kutyák egyébként nem tudnak izzadni, csak a nyelvükön vagy a talpukon keresztül tudják szabályozni testhőmérsékletüket. Igyekezzünk tehát árnyékot is biztosítani, hiszen a tűző napon hőgutát kaphat, amibe bele is pusztulhat. Balogh Ernő hangsúlyozta, minden évben többször is elmondják az állatvédelmi szervezetek, hogy ne hagyjuk az autóban a tűző napon sem kedvencünket. Sokan pedig azt sem tudják, hogy a felforrósodott aszfalt a kutyák talpán súlyos égési sérüléseket okozhat, így inkább reggel, vagy az esti órákban vigyük el sétálni. Az egyesület vezetője kitért arra is, hogy a macskáknál már kicsit más a helyzet, hiszen a cicák ösztönösen hűvösebb helyet keresnek maguknak. Természetesen nekik is fontos a megfelelő folyadék-utánpótlás, és ha azt látjuk, hogy nagyon melege van, betakarhatjuk egy nedves törölközővel, ami lehűti kicsit. Fontos, hogy a macskák nyáron egyébként is kevesebbet esznek, így ha kissé soványabbak, az nem feltétlenül jelent problémát. Balogh Ernő a haszonállatokról is beszélt, hiszen rájuk is oda kell figyelni a hőségben. Főleg megfelelő vízutánpótlásra, és árnyékos helyre van szükségük és sajnos egy-két gazda sincs tisztában azzal, hogy például a disznók hamar leégnek a napon. Haszonállatot senki se kössön ki a tűző napra, és ha már árnyékban is 25 fok fölött van a hőmérséklet, az igavonó állatokat érdemes inkább pihenőre fogni. Akár haszonállatokról, akár házikedvencekről beszélünk, a hőségben az etetésükre is oda kell figyelni. Az elnök azt tanácsolja, hogy ilyenkor inkább többször kevesebb élelmet adjunk állatainknak. A nagy melegben a főként húst tartalmazó takarmányok és állateledelek hamar megromlanak, ami különböző betegségeket is okozhat, így például a többi között hasmenést is. Ez a nagy hőségben kiszáradáshoz és az állat halálához vezethet. Amennyiben a kánikulában autóba bezárt, láncra vert állatot látunk, vagy úgy véljük, hogy veszélyben lehet a hőség miatt, a rendőrségtől kérhetünk segítséget a 107, illetve a 112-es ingyenes segélyhívószámok valamelyikén.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.