Szögletekből szerzett gólok után szerzett 4-1-es előnyt az NB III-ért vívott osztályzó meccsén a Makó a Nagykanizsa ellen.
Az NB III-ért vívott osztályzó első felvonásán a Zala megyei bajnokot, a Nagykanizsát látta vendégül a Makói FC.
A korábban az élvonalban is szerepelt kanizsaiak magukhoz ragadták a kezdeményezést a meccs elején, kapuja elé szorította a makóiakat, de pár veszélyes beadáson túl nem tudtak komoly lehetőséget kidolgozni. Nehezen jutott el a vendégek tizenhatosáig a Maros-parti alakulat, azonban húsz perc után fordult kicsit a kocka: előbb egy szöglet, majd egy szabadrúgás után volt szükség a kanizsai kapusra, a félidő felénél azonban már Szabó Ádám is tehetetlen volt, miután egy kornerre Hacker Bence érkezett, és fejelte azt a vendégek kapujába, 1-0. A gól után megnyugodott a Makó, és innentől kiegyenlítettebb játék folyt a pályán, korántsem tudta úgy felépítenie a támadásait a Nagykanizsa, mint a játékrész első felében. Gól sosem jön rosszkor, de a Makó a lehető legjobbkor, még éppen a szünet előtt meg tudta duplázni előnyét, ráadásul megint egy sarokrúgás után: ezúttal Tóth Timotheusz csúsztatta meg a röviden a labdát, ami a hosszú sarokba vágódott, így még az első 45 perc letelte előtt 2-0!
Egészen másképp jöhettek ki tehát a csapatok a pihenő utáni folytatásra: a Nagykanizsa érthetően próbálta nyomás alá helyezni Méhes Tibor együttesét, ami sikerült is, de hasonlóan az első félidőhöz, az utolsó passzok hiányoztak a vendégek játékából. Kísértetiesen hasonló volt a második félidő is, ismét az idő felénél szerzett gólt a Makó, és megint Hacker volt eredményes, aki egy lecsorgó labda után fordult be az ötösön, és lőtt Szabó kapujába, ezzel már 3-0. Hogy ne nyugodhasson meg teljesen a hagymavárosi csapat, arról a két perc múlva következett büntető gondoskodott, amit Nagy Gergő magabiztosan lőtt Garamvölgyi Csaba kapujába, ezzel megvolt a vendégek számára fontos idegenben szerzett gól. Még mielőtt azonban még szorosabbá tette volna a Kanizsa a párharcot, a csereként beállt Vajna Martin visszaállította a háromgólos különbséget, 4-1. A végén ugyan ment előre a Kanizsa, de nem tudtak már újabb gólt szerezni a lábán rekemül álló makói védelemmel szemben, így Csongrád megye bajnoka megnyugtató, 4-1-s előnnyel várhatja a visszavágót – ugyanakkor közel sem vár rá könnyű kilencven perc jövő szombaton!
Osztályzó az NB III-ért, odavágó
Makói FC – Nagykanizsa 4 – 1 (2-0)
Makó, 400 néző. Vezette: Csonka Bence (Csatári Tibor, Flinta Zoltán).
Makó: Garamvölgyi – Sirokmán, Hacker, Rakonczai, Tóth T., Varga R., Palotás (Vajna, 65′), Széll, Szil, Bánóczki, Gémes. Vezetőedző: Méhes Tibor.
Nagykanizsa: Szabó Á. – Csáki, Rácz Sz., Kulcsár R., Szalai, Papp T., Gerencsér, Péntek, Zsirai P. (Nagy, 63′), Boros (Zsirai A., 80′), Kulcsár O. Vezetőedző: Gombos Zsolt.
Gól: Hacker (23′, 67′), Rakonczai (45′), Vajna (77′) ill. Nagy (70′, büntetőből)
Sárga lap: Széll (24′).
Méhes Tibor: “Nem vagyunk hozzászokva, hogy letámadnak bennünket, ettől meg is voltunk zavarodva. A gólunk a legjobbkor jött, ott megnyugodtunk. Két pontrúgásból kerültünk előnybe, ami azért furcsa, mert ellenfelünk egy nálunk magasabb csapat. A második félidő elején szintén beszorultunk, rossz felfogásban játszottunk, sok labdát vesztettünk. Meggyőző az előnyünk, de óriási hibát követnénk el, ha azt gondolnánk, már NB III-ban vagyunk. Van még egy visszavágó, egy kimondottan jó csapat vár ránk. Kár lenne tagadni, ma szerencsések is voltunk, de le a kalappal a fiúk előtt, óriásit fociztak ma.”
no images were found
Online közvetítésünk
no images were found
no images were found
no images were found
SZÜNET
no images were found
no images were found
no images were found
16.51 – Köszöntjük olvasóinkat Makóról! A túloldalon már szinte kész állapotban a gyönyörű új lelátó – ám egyelőre a mai mérkőzésen ezt még nem vehetik birtokba a szurkolók. Ami a makói oldalon jó hír lehet: Hacker Bence vállalni tudta a játékot, így ott lehet a kezdősípszótól a pályán.
A mérkőzés Csonka Bence sípszavára 17 órakor kezdődik!