Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Sport

Labdarúgás: a hétvége összes megyei eredménye + TABELLÁK (FRISSÜL)

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

labdarugas_il

Az utolsó fordulót rendezik a megye II-ben és a megye III-ban. Összeállításunkban valamennyi eredményt megtalálja, és a tabellákat is böngészgetheti.

Háromgólos előnyt szerzett a nagykanizsai visszavágóra az NB III-as osztályozón a Makó. Befejeződtek a megye II. küzdelmei, a dobogón a Makó II., a Deszk és a Csengele végzett. Az I. osztályú ifibajnokságot a Hódmezővásárhely, a másodosztályú U19-et a Zsombó nyerte meg.

Vasárnap a megye III. is lezárult. A Tisza-Maros csoport csúcsderbijét az ezüstérmes Baks nyerte a már bajnok Csanádpalota ellen.

Osztályozó az NB III-ért, 1. mérkőzés:

Makó FC – Nagykanizsa 4-1 (2-0). Gól: Hacker (2), Rakonczai, Vajna, illetve Nagy

Az ifi A 27. fordulójában:

Deszk – Mindszent 5-6 (3-2). Gól: Lakatos B. (3), Nacsa I., Orosz M., illetve Hős V. (5), Erdei M.; Sándorfalva – UTC 2-5 (1-1). Gól: Palócz Á., Retkes T., illetve Szántó D. (3), Sarnyai D., Csonka K.; Csengele – Hódmezővásárhely 2-5 (0-3). Gól: Nagy D., Papp B., illetve Bürgés J. (2), Gyüre L., Siber N., Pap T.; FK 1899 Szeged – Csongrád 8-4 (2-2). Gól: Répási A. (4), Urbán N. (3), Harasztos R., illetve Horváth K. (2), Fodor B., Megyeri G.; Algyő – Tiszasziget 3-1 (0-0). Gól: Táncos B. (2), Molnár G., illetve Kántor M.; Szentes – Kiskundorozsma 4-1 (3-0). Gól: Bartucz P. (2), Prozlik Á., Púj E., illetve Balogh Zs.; Kistelek – Üllés 1-1 (1-0). Gól: Antal R., illetve Czékus M. Az Ásotthalom szabadnapos.

Az ifi A állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Hódmezővásárhely 28 28 0 0 257 26 231 84
2. Algyő SK 28 22 1 5 119 53 66 67
3. Szentesi Kinizsi 28 20 5 3 118 35 83 65
4. FK 1899 Szeged 28 17 4 7 106 32 74 55
5. Csongrád TSE 28 15 4 9 79 67 12 45(-4)
6. Kiskundorozsmai ESK 28 13 2 13 79 66 13 41
7. Csengele KSE 28 11 4 13 50 53 -3 37
8. Ujszegedi TC 28 11 3 14 68 60 8 36
9. Tiszasziget SE 28 11 5 12 73 81 -8 36(-2)
10. Mindszent SE 28 10 6 12 66 91 -25 35(-1)
11. Üllési ISE 28 7 4 17 49 133 -84 25
12. Deszk SC 28 7 3 18 54 155 -101 24
13. Ásotthalom TE 28 4 5 19 43 108 -65 17
14. Kisteleki TE 28 4 3 21 37 136 -99 15
15. Sándorfalvi UKSE 28 4 3 21 57 159 -102 15

A megyei II. osztály 30. fordulójában:

Balástya – Apátfalva 0-2 (0-2). Gól: Baranyi A. (2)
Üllés – Kiszombor 1-0 (1-0). Gól: Zádori D.
Csengele – St. Mihály FC 1-4. Gól: Novák B., illetve Olajos Cs. (3), Simon I.
Zsombó – Móravárosi Kinizsi 4-1 (2-0). Gól: Takács J., Gyuris D., Mocsári Gy., Mihálffy Zs., illetve Dongó D.
Csanytelek – Makó II. 1-3 (0-0). Gól: Juhász K., illetve Bány T. (2), Kovács D.
Székkutas – Mindszent 2-0 (0-0). Gól: Miklós M., Szabó I.
Tömörkény – Deszk 1-1 (1-0). Gól: Varga D., illetve ifj. Major L.
A Nagymágocs szabadnapos.

Ifi B: Balástya – Apátfalva 1-1 (0-0). Gól: Szatmári M., illetve Tokai M.; Bordány – St. Mihály FC 8-1 (5-1). Gól: Sólya G., Dancs A., Szilágyi T., Barta D. (2-2), illetve Fátyol M., Zsombó – Móravárosi Kinizsi 7-0 (3-0). Gól: Mihálffy G., Mocsári D. (2-2), Tóth O., Csikós D., Rácz B.; Székkutas – Fábiánsebestyén 2-3 (2-2). Gól: Lakatos Á., Rácz K., illetve Kasza T. (2), Vincze Z.; Tömörkény – Baktó-Szőreg 3-3 (0-1). Gól: Németh Zs. (2), Tóth L., illetve Puhala K. (2), Puhala R. A Csanytelek, a Nagymágocs és a Szőreg szabadnapos.

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Makó II. 28 21 6 1 91 24 67 69
2. Deszk 28 16 5 7 84 45 39 53
3. Csengele 28 15 4 9 49 51 -2 49
4. Zsombó 28 13 8 7 74 53 21 47
5. Apátfalva 28 12 5 11 49 51 -2 41
6. Nagymágocs 28 12 5 11 59 63 -4 41
7. Tömörkény 28 12 3 13 53 64 -11 39
8. Mindszent 28 11 5 12 57 63 -6 38
9. Székkutas 28 11 3 14 56 59 -3 36
10. Üllés 28 10 6 12 52 60 -8 36
11. Csanytelek 28 10 3 15 61 74 -13 33
12. Kiszombor 28 10 2 16 56 67 -11 32
13. Móravárosi Kinizsi 28 8 6 14 49 67 -18 30
14. St. Mihály FC 28 9 1 18 52 71 -19 28
15. Balástya 28 7 4 17 39 69 -30 25

Az ifi B állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Zsombó 24 21 1 2 132 24 108 64
2. Fábiánsebestyén 24 19 1 4 101 31 70 58
3. Csanytelek 24 17 1 6 73 49 24 52
4. St. Mihály FC 24 13 2 9 86 51 35 41
5. Nagymágocs 24 11 4 9 55 35 20 37
6. Bordány 24 12 2 10 51 55 -4 38
7. Apátfalva 24 10 5 9 64 52 12 35
8. Székkutas 24 9 3 12 54 63 -9 28(-2)
9. Tömörkény 24 7 3 14 57 94 -37 24
10. Móravárosi Kinizsi 24 7 2 15 37 82 -45 23
11. Balástya 24 6 4 14 55 77 -22 22
12. Baktó-Szegvár 24 4 2 18 34 101 -67 14
13. Szőreg 24 4 2 18 38 123 -85 14
14. Szegedi VSE 0 0 0 0 0 0 0 0

A megyei III. osztály Homokháti csoport 30. fordulójában:

Zákányszék – Ásotthalom II. 4-2 (2-1). Gól: Ambrus B. (2), Seres A., Mityók K., illetve Lakatos F., Németh P.
Algyő II. – USC Tanárképző 15-1 (9-0). Gól: Kovács L., (5), Kovács M. (3), Molnár Sz., Farkas Sz. (2-2), Belovai A., Kiséri K., Daróczi G., illetve Szedlják J.
Szatymaz – Mórahalom II. 5-3 (2-2). Gól: Kormos A. (3), Kiss M., Farkas R., illetve Papdi T., Nyári L., Tóth I.
Ruzsa – Csongrád II. 3-4 (1-4). Gól: Kormányos Cs. (2), Lehóczki Á., illetve Fehér B. (2), Tanács A., Berta M.
Pusztamérges – Röszke
Bordány II. – St. Mihály FC II. 6-3 (5-1). Gól: Fodor B. (4), Molnár B. (2), illetve Lippai Gy. (2), Fodor N.
Balotaszállás – Dóc 1-2 (1-2). Gól: Teremi Z., illetve Bitó R. (2)
A Sándorfalva II. szabadnapos.

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Sándorfalva II. 28 21 4 3 131 40 91 67
2. Röszke 28 19 2 7 101 51 50 59
3. Csongrád II. 27 17 5 5 89 31 58 56
4. Algyő II. 28 16 2 10 103 49 54 50
5. Szatymaz 28 15 2 11 89 67 22 47
6. Bordány II. 28 13 5 10 74 51 23 44
7. Ruzsa 27 14 1 12 71 45 26 43
8. Dóc 28 12 6 10 68 68 0 42
9. Zákányszék 28 12 4 12 82 63 19 40
10. Mórahalom II. 28 12 3 13 100 75 25 39
11. Balotaszállás 28 12 3 13 87 66 21 39
12. Ásotthalom II. 28 11 5 12 67 85 -18 38
13. Pusztamérges 28 8 3 17 48 78 -30 27
14. St. Mihály FC II. 28 2 2 24 28 160 -132 8
15. USC Tanárképző 28 1 1 26 19 228 -209 0(-4)
16. Üllés II. 0 0 0 0 0 0 0 0

A megyei III. osztály Tisza-Maros csoport 30. fordulójában:

SZVSE II. – Nagylak 5-0 (2-0). Gól: Rózsa D. (3), Godó L., Fodor J.
Pázsit – FK 1899 Szeged II. 2-0 (1-0). Gól: Molnár L., Vékes M.
Szegvár – Maroslele 8-0 (6-0). Gól: Ember B. (4), Piti G. (2), Rácz Z., Rácz T.
Földeák – Kübekháza 8-1 (5-0). Gól: Debreceni D. (4), Molnár Zs. (2), Megyaszai Sz., Dencsik I., illetve Spak O.
Baks – Csanádpalota 2-0 (0-0). Gól: Bercsényi D., Mihály R.
Pitvaros – Fábiánsebestyén
Mártély – Szikáncs 6-1 (2-0). Gól: Papp E. (2), Német F., Kovács V., Kovács Zs., Baracsi G. (öngól), illetve Dabis M.
Csongrád III. – Baktó-Petőfitelep 2-2 (0-2). Gól: Berkes K., Kovács P., illetve Pálinkó A., Galiba I.

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Csanádpalota 30 24 4 2 104 28 76 76
2. Baks 30 24 4 2 130 31 99 72(-4)
3. Mártély 30 22 4 4 90 36 54 70
4. SZVSE II. 30 19 7 4 70 27 43 64
5. Földeák 30 20 3 7 129 44 85 63
6. Fábiánsebestyén 29 19 1 9 79 37 42 57(-1)
7. Pázsit 30 10 7 13 41 48 -7 37
8. Nagylak 30 11 3 16 34 70 -36 36
9. Pitvaros 29 10 5 14 55 69 -14 35
10. Szikáncs 30 9 6 15 56 79 -23 33
11. Baktó-Petőfitelep 30 8 6 16 58 77 -19 30
12. FK 1899 Szeged II. 30 7 5 18 40 86 -46 26
13. Szegvár 30 7 4 19 50 98 -48 25
14. Csongrád III. 30 5 7 18 52 62 -10 22
15. Kübekháza 30 5 5 20 41 114 -73 19(-1)
16. Maroslele 30 1 6 24 29 152 -123 8

Tovább olvasom

Sport

Anyai örömök elé néz Márton Anita súlylökő

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Februárra várják férjével első gyermeküket.

Tovább olvasom

Sport

Továbbra is pont nélkül az SZVSE

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

A hétközi fordulóban 3-1-re kikaptak a vasutasok.

Tovább olvasom

Sport

Sima győzelemmel kezdte felkészülését a MOL-Pick Szeged

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Mario Sostaric szerezte az idény első gólját – a Dabas ellen.

Tovább olvasom

Aktuál