Írjon nekünk

Gazdaság

Kóbor Balázst javasolja a SZETÁV élére a pénzügyi bizottság

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

penzugyi_bizottsag05_gs

A jelenlegi ügyvezető mellett ketten pályáztak a SZETÁV élére, a pénzügyi bizottság ülésén már a szavazás előtt egyértelműen látszott, hogy a mostani igazgatót, Kóbor Balázst fogják támogatni.

Csányi László gépészmérnök, közgazdász szakmérnök, valamint a társaság jogelődjeit 1991 és 1999 között igazgató Sárkány László jelentkezett a SZETÁV élére a jelenlegi ügyvezető, Kóbor Balázs mellett. Mindhármukat meghallgatta a pénzügyi bizottság, s egyhangúlag Kóbor pályázatát támogatták, a végső döntést a közgyűlés hozza meg.

A bizottsági meghallhatáson a SZETÁV jelenlegi vezetője kifejtette, céljai közé tartozik a távfűtésbe az alternatív energiáknak a minél nagyobb arányú bevonása. Kóbor Balázs emlékeztetett, Szeged legnagyobb környezetszennyezője a távfűtő cég, hiszen a 30 ezer lakos ellátása során éves szinten 58 ezer tonna széndioxidot bocsát ki a társaság. Hozzátette, egy hónapja egy 10 milliárd forint összértékű pályázatot indítottak útjára, amelyek keretében négy nagy geotermikus rendszert építenek ki Szegeden, ami nagyjából 25%-kal fogja csökkenteni a széndioxid-kibocsátást.

A pályázók meghallgatása után Lauer István bizottsági alelnök azt mondta, ő Kóbor pályázatát fogja támogatni, szerinte neki vannak a legelőremutatóbb tervei a céggel kapcsolatban, amivel Mészáros Tamás is egyetértett. Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester pedig arról beszélt, hogy nem azért írtak ki pályázatot, mert új vezetőt szeretnének látni a cég élén. Emlékeztetett, hogy a Szegedi Hőszolgáltató Kft. felszámolását, majd a távhőszolgáltatásnak az IKV Zrt.-be történő beolvadását, továbbá későbbi különválását is levezényelte Kóbor, ami sok nehézséggel járt, s pluszfeladatokat rótt Kóbor Balázsra. Megjegyezte, szerinte a több jelölt nem volt felkészült, nem ásták bele magukat a SZETÁV működésébe. Végül a bizottság egyhangúlag Kóbort Balázst támogatta, kinevezéséről a végső szót a közgyűlés mondja ki.

Hírzóna

Sikeres a nagycsaládosok autóvásárlását támogató program

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A kereslet az olcsóbb autók irányába mutat, a 4-6 millió forint értékűeké a legnépszerűbb kategória.

Tovább olvasom

Hírzóna

További 157 millió forint érkezik a megyébe fejlesztésekre

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A Belügyminisztérium pályázatán 12 települési önkormányzat nyert.

Tovább olvasom

Gazdaság

Szijjártó szerint így lehet Szeged a jövő nyertese

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Exkluzív interjút adott lapunknak Szijjártó Péter. A miniszter szerint a magyar gazdaságban dimenzióváltás zajlik, amelynek Szeged lehet az egyik nagy nyertese. El is mondta, hogy miért!

Tovább olvasom

Aktuál