Sport

Kajak-kenu Eb: megvan a magyar csapat, egy kérdőjel még maradt

Kajak-kenu Eb: megvan a magyar csapat, egy kérdőjel még maradt

2017. június 26., hétfő
Kajak-kenu Eb: megvan a magyar csapat, egy kérdőjel még maradt

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége hétfőn jóváhagyta a Hüttner Csaba szövetségi kapitány által javasolt csapatot a július 14-16-án Plovdivban sorra kerülő Európa-bajnokságra. Az összeállítással kapcsolatban már csak egy kérdőjel maradt.

Az MKKSZ honlapján olvasható beszámoló szerint szerdán dől el, hogy férfi K-4 1000 méteren

Kammerer Zoltán, Noé Bálint

és

Ceiner Benjámin

mögött

Bárdfalvi Márk

vagy

Pauman Dániel

foglalhat helyet a negyedik beülőben. "A férfi ötszázas négyessel kapcsolatban is volt még egy kérdés, ma Dunavarsányban kipróbáltuk a hajót

Tóth Dáviddal

és

Molnár Péterrel

is, végül úgy döntöttem, hogy utóbbi versenyzőt nevezem majd az egységbe" - nyilatkozta

Hüttner Csaba

. A döntés értelmében tehát

Nádas Bence

,

Tótka Sándor

,

Mozgi Milán

és

Molnár Péter

áll majd rajthoz K-4 500 méteren. A csapatba nagyrészt az első, szegedi válogatót megnyerő versenyzők kerültek be, a nőknél azonban az Eb programja miatt három egységen is változtatni kellett. "Az időrend miatt kizárt a női K-1 és K-2 500 méteren a duplázás, így nem tud rajthoz állni

Takács Tamara

és

Vad Ninetta

párosa, helyettük a második helyen záró

Farkasdi Ramóna

és

Medveczky Erika

indulhat. Ugyanez volt a helyzet az ezer méter esetében is, hiszen az egyes és a páros után rendezik meg a női K-4 500 méter fináléját. Az ezer egyest megnyerő Takács Tamara helyett így Bodonyi Dóra szerepelhet ebben a számban, a K-2 1000 méteren első Farkasdi, Medveczky duó helyett pedig a Farkasdi, Bodonyi párost neveztem. A női négyes így a lehető legerősebb összeállításban rajtolhat,

Lucz Dóra, Takács Tamara, Medveczky Erika

és

Vad Ninetta

alkotja majd a csapathajót" - fogalmazott a kapitány. A szakember hozzátette: az Eb-n nem lesznek elvárások, mert a második válogatót követően "úgymond lendületből érkezik majd a csapat". "A forma nyilván meglesz, de ez a verseny csak egy állomást jelent a világbajnokság felé vezető úton, Racicében szeretnénk csúcsformában szerepelni" - hangsúlyozta Hüttner Csaba. A csehországi vb-t augusztus 24. és 27. között rendezik majd.

A magyar Eb-csapat

Férfiak:

-------- K- 200 m: Horváth Bence (Graboplast Győri VSE) 500 m: Kopasz Bálint (Algyő SE) 1000 m: Kopasz 5000 m: Solti László (Vasas SC) K-2: 200 m: Balaska Márk, Birkás Balázs (Bp. Honvéd, Démász Szeged) 500 m: Nádas Bence, Tótka Sándor (Démász Szeged, UTE) 1000 m: Hufnágel Tibor, Ilyés Róbert (Bp. Honvéd) K-4: 500 m: Nádas, Tótka, Mozgi Milán, Molnár Péter (Démász Szeged, UTE, Graboplast Győri VSE, Bp. Honvéd) 1000 m: Kammerer Zoltán, Noé Bálint, Ceiner Benjámin, illetve Bárdfalvi Márk/Pauman Dániel (Graboplast Győri VSE, Bp. Honvéd, Vasas SC/UTE) C-1: 200 m: Hajdu Jonatán (Dunaferr) 500 m: Fekete Ádám (UTE) 1000 m: Vasbányai Henrik (KSI SE) 5000 m: Varga Dávid (Graboplast Győri VSE) C-2: 200 m: Hajdu, Fekete 500 m: Korisánszky Dávid, Mike Róbert (KSI SE) 1000 m: Korisánszky, Mike C-4: 1000 m: Vasbányai, Varga, Sarudi Pál, Fekete (KSI SE, Graboplast Győri VSE, Közgép SE, UTE)

Nők:

---- K-1: 200 m: Lucz Dóra (UTE) 500 m: Takács Tamara (Vasas SC) 1000 m: Bodonyi Dóra (Közgép SE) 5000 m: Bodonyi K-2: 200 m: Hagymási Réka, Szabó Ágnes (Bp. Honvéd, KSI SE) 500 m: Farkasdi Ramóna, Medveczky Erika (Bp. Honvéd, Démász Szeged) 1000 m: Farkasdi, Bodonyi K-4: 500 m: Lucz, Takács, Medveczky, Vad Ninetta (UTE, Vasas SC, Démász Szeged, Vasas SC) C-1: 200 m: Devecseriné Takács Kincső (Graboplast Győri VSE) C-2: 500 m: Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső (Graboplast Győri VSE)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.