A címben szereplő Wass Albert idézet üzenete a szombati Kinizsi Juniálisra is igaz volt. Az ötödik alkalommal megrendezett fábiánsebestyéni vetélkedőn ugyanis nem a versengést, hanem az összefogást helyezte előtérbe a résztvevő 22 település.
„Az első Kinizsi Juniális előtt a térség összes települése megszervezte a maga falunapját, de az egymás mellett fekvő községek, városok lakói nem tartották szorosan a kapcsolatot, nem keresték egymás társaságát. Ezért úgy gondoltam, hogy ettől több kellene, így egy olyan közösségformáló programot kezdeményeztünk, amelyen egy játékos szórakozáson vehetnek részt és szoros barátságokat köthetnek a delegációk” – tudtuk meg Farkas Sándor országgyűlési képviselőtől. A színes forgatag házigazdája hozzátette, ma már a környék szinte összes települése képviselteti magát a vidám eseményen.
A Kinizsi Park mindig egy kora nyári napon ad otthont a vetélkedőnek. Az idén az időjárás kedvezett a juniálisnak, ragyogó napsütésben versenyezhettek a csapatok. Juhász Tünde a megnyitón ugyanakkor rámutatott, ez a nap sokkal inkább az összetartozásról szól, mint arról, hogy ki a jobb és az ügyesebb. „A rendezvény érdeme abból az összefogásból adódik, amelyet ez a Csongrád megyei közösség a sajátjának tekinthet. Örömteli, hogy ez az erő másokat is megmozgat” – utalt a Csongrád Megyei Kormányhivatal vezetője arra, hogy első alkalommal Üllés és a Békés megyei Mezőhegyes is ellátogatott a fábiánsebestyéni programra.
„Együtt erő vagyunk szerteszét gyöngeség”. A kormánymegbízott szerint a Wass Albert idézet üzenetének a juniális mintájára el kell terjednie az egész megyében, sőt, az országban is.
A versenyszámok között kvízjáték, akadálypálya, vizes biciklizés, bikarodeó és kapura rúgás is szerepelt. Egy-egy ilyen nap természetesen nem lenne teljes a gasztronómiai élvezetek nélkül, így minden standnál rotyogtak a bográcsosok, sültek az ínyencségek. Az újonc mezőhegyesiek például egy olyan csikóskülönlegességet készítettek, ami füstölt csülköt, körmöt és káposztát is tartalmazott. De a csengeleiek sem voltak restek: ők szalámival, sajttal és pogácsával kínálták az arra járókat.
2018 a nagycsaládok éve lesz Magyarországon. Ennek apropóján „A legszebb családot” is keresték: a lényeg az volt, hogy egy-egy család minél több generációt felvonultasson.
S mivel Tömörkény már háromszor elnyerte a juniálison az első helyezettnek járó kupát, a mostani versenyre új Kinizsi Vándorserleg készült: ezt viheti haza a győztes és birtokolhatja egy évig. Az eredményről természetesen hamarosan mi is beszámolunk.
no images were found