Írjon nekünk

Közélet

Egy hétig még biztos, hogy csak a testület dönthet a kifizetésekről Algyőn

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

pénz_bér_fizetés

Ismét 100 ezer forint feletti számlák kifizetése miatt tartottak rendkívüli testületi ülést Algyőn, az áldatlan helyzet a jövő heti rendes ülésen oldódhat meg.

Míg hétfőn hat tétel kifizetése miatt tartottak rendkívüli testületi ülést, ezúttal kilenc számla rendezéséről döntött a megjelent öt fő. Többek között vérszállításra, orvosi rendelők takarítására, helyközi buszbérletre, a sportkör támogatására, illetve lakhatási támogatásra kell a pénz, ám a szervezeti és működési szabályzat legutóbbi módosítása értelmében jelen pillanatban nincs, aki döntsön a 100 ezer forint fölötti összegekről, így kénytelenek testületi ülést összehívni.

Gonda János arról beszélt, hogy a jelen helyzetet maga Molnár Áron polgármester idézte elő, az ötfős többség ugyanis szerette volna módosítani a költségvetés végrehajtási rendeletét is, és akkor a pénzügyi bizottság dönthetne a kifizetésekről, s nem kellene testületi ülést összehívni. A település első embere arra emlékeztette a jogi bizottság elnöki tisztét is betöltő Gondát, hogy a Fidesz-frakciót vezető Pongrácz Tamás vonta vissza módosító indítványát, ez a valódi oka annak, hogy rendkívüli üléseket kell tartaniuk. Hozzátette, olyan SZMSZ-módosítást szavazott meg az ötfős többség, ami nem volt megfelelően előkészítve, vagyis az a felelős, aki rákényszerítette a most hatályos életszerűtlen szabályozást a képviselő-testületre. Emlékeztetett arra is, hogy két alkalommal visszahozta a testület elé az SZMSZ módosítását célzó előterjesztést, és az ötfős többség által szorgalmazott változtatásokat szavazták meg.

A kilenc tétel kifizetését végül egyhangúlag megszavazták.

Közélet

Több, mint 2.000 szegedi Nemesi Pál családi piknikjén

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Nemesi azt mondta, az időseknek gyógyszer-házhozszállítással és vészhívó szolgáltatással, a családosoknak pedig a lakótelepek közterületeire és lépcsőházaiba felszerelt biztonsági kamerákkal fognak segíteni.

Tovább olvasom

Közélet

Mit lehet tenni a szegedi zombidrogos-invázió ellen?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Nem a rendőrök ezért a felelősek! Másnak kellene ezen a helyzeten segíteni. A szociális, szakmai ellátórendszer fejlesztése, kiemelt önkormányzati támogatása jelenthetné az egyik megoldást, de ez billeg Szegeden.

Tovább olvasom

Közélet

Nyolc új trolibusz áll forgalomba idén Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Tovább olvasom

Aktuál