Az élet forrása a halál árnyékában + FOTÓK

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

oznor

Az I. világháborús kulacsokról, víztároló edényekről nyílt tárlat a kormányhivatalban. A kiállítás Olaszországból érkezett a városba. Este koncertet tartottak a Fogadalmi templomban, bevételét a szegedi közös gyalogezred emlékművének helyreállítására fordítják.

„Szomjazó hősök – vízellátás az első világháború harcterein” címmel nyílt június elsején kiállítás a megyei kormányhivatal Rákóczi téri épületében. A tárlat magyar-olasz összefogással jött létre, a Csongrád Megyei Kormányhivatal, a Meritum Egyesület, a Gruppo Speleologico Carsico Egyesület és a Gruppo Ermada Flavio Vidonis Egyesület szervezésében.

„2013-ban tartottuk meg az első közös kiállítást az olasz partnerekkel. A két-három hónapnak részei voltak könyvbemutatók, gasztronómiai programok, túrák. Ennek köszönhetően jutott ki a doberdói fa és a köré épülő tárlat, amelyet Rómában is bemutattak” – mondta Murányi Gábor, Meritum Egyesület elnöke. Az együttműködés eredménye a mostani, kulacsokat és víztároló eszközöket bemutató kiállítás, amely az Adria partjáról, a duinói kastélyból érkezett Szegedre.

Elsősorban olasz magángyűjtők tárgyai láthatóak, az edények egy részét az olasz front lövészárkaiban találtak. Az Antant és a Központi Hatalmak kulacsai számtalan anyagból készültek: üvegből, fából, vasból, sőt, tökhéjból is. Az osztrák-magyar, a német, az olasz, az angol hadsereg flaskái mellett olyan kevésbé ismert, de a Nagy Háborúban hadviselő fél hatalmak eszközeit is elhozták, mint Portugália és Japán.

Azonban nem csak vizet, s nem csak kulacsból ittak a katonák. Trieszti, bécsi, ljubljanai sörös, magyar sósborszeszes üveget is találtak az Isonzónál. Aki figyel, láthat szegedi darabokat is, s az is kiderül, hogy már száz éve is szerették a kecskeméti Zwack Unicumot. Egészen június végéig marad Szegeden a kiállítás, utána nagyobb részét Temesváron állítják ki.

Péntek este héttől olaszok és magyarok egy jótékonysági emlékkoncerttel emlékeztek a I. világháború katonáira, amelyen katonanótákat, többszólamú egyházi és világi dalokat, népi énekeket adtak elő. Fellépett a Szegedi Dóm kórusa, a goriziai Szent Ignác Kórus és a Duinoi Fantje Izpod Grmade Kórus. A bevételt a Mars téren található császári és királyi szegedi 46. gyalogezred emlékművének helyreállítására fordítják. Az 1925-ben közadakozásból emelt emlékműnek csupán a torzója maradt meg.

no images were found

Előző sztori

Vádat emeltek a párizsi robbantások egyik irányítója ellen

Következő sztori

Labdarúgás: győzelemmel zárná a bajnokságot a Szeged-Grosics