Írjon nekünk

Közélet

A Miniszterelnökség szeretné, ha megmaradna a vértói emlékhely – az alpolgármester óv a “túl erős” lépésektől

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

apro-juhasz_verto011kf

Amit mindenkinek tudnia kell a vértói emlékhely sorsáról: levélben fordult a kormányhoz Apró-Juhász János, a Független Városi Szövetség Magyar Egyesület elnöke annak kapcsán, hogy a szegedi városvezetés átalakítaná a vértói dombot. A megkeresésre a Miniszterelnökség azt válaszolta, elvben támogatja az emlékhely fennmaradását, az ügy azonban helyi megoldást kíván. A KDNP ennek érdekében önálló javaslattal áll elő, Nagy Sándor alpolgármester viszont elhatárolódott a “túl erős” védelemre irányuló lépésektől.

Portálunk több alkalommal beszámolt arról, hogy a szegedi önkormányzat átalakítaná Vértó megszokott környékét. A 600 millió forintos, uniós forrásokból megvalósítandó beruházás első változatával a lakosság február végén ismerkedhetett meg. A látványtervekben megjelent futókör, vízi sétány, akadálymentesített park, tanösvény, kutyafuttató és műanyag elemei segítségével nyáron is szánkózásra használható domb. Arról azonban nem esett szó, hogy mi lesz a Független Városi Szövetség Magyar Egyesület által állított székely kapukkal, kopjafákkal, szobrokkal.

Később kiderült, hogy lesiklópálya mégsem lesz, de a civilek továbbra is kitartanak amellett, hogy megmaradjon az emlékhely. A KDNP is kiállt Vértóért, akárcsak a Fidesz-L.É.T.

Apró-Juhász János levélben kért segítséget a Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárságától. Füleky Zsolt helyettes államtitkár válaszában azt írta, a tó fölött magasodó dombon elhelyezkedő, széles körben elismert emlékhelyet, ami magában foglalja egyrészt az ősmagyarság szokás- és hiedelemvilágával foglalkozó területet, másrészt a magyar nemzet nagyjainak emléket állító kopjafákat, valamint a Kárpát-medencében egyedülálló székely kapukat, eltökélt szándékuk továbbra is megőrizni. Az ügyet tehát elvi támogatásban részesítik. Néhány éve azonban a terület és az ott található alkotások – köztük a székely kapuk – nemcsak kezelési, de tulajdonjogát is átadták a szegedi önkormányzatnak, így a megoldást helyi szinten kell megtalálni.

apro-juhasz_sajttaj004kf

„A közigazgatás decentralizált működése kizárja a központi közigazgatási szervek ilyen és ehhez hasonló ügyekbe való beavatkozásának lehetőségét. Éppen ezért az Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárság az emlékhelyet a helyi közösség védelmébe ajánlja, hangsúlyozva, hogy fontosnak ítélik a hazánk városi szöveteiben megmaradt zöld felületek védelmét és fejlesztését. A Vértó környékének Nemzeti Emlékhellyé nyilvánításában szervezeti egységünk nem illetékes. Hazánk nemzeti emlékezetének intézményes keretek közötti ápolása a Nemzeti Örökség Intézetének kiemelt feladata, így javasolnám az intézet megkeresését” – áll a helyettes államtitkár levélében.

Füleky Zsolt még kifejtette, egy törvény értelmében idén minden településnek, így Szegednek is kötelező elkészítenie a Településképi Arculati Kézikönyvét és a hozzá tartozó településképi rendeletét. A politikus javasolja ebbe a vértói emlékhely beemelését. Ezt egy helyi partnerségi egyeztetés előzi meg, sikeres tárgyalás esetén helyi védelemmel látható el a terület.

A Miniszterelnökség teljes válasza ITT olvasható.

A szegedi közgyűlés pénteki ülésén Haág Zalán idézett a Miniszterelnökség illetékes államtitkárságának leveléből. A KDNP elnök-frakcióvezetője jelezte, pártja javaslatot fogalmaz meg és nyújt be annak érdekében, hogy a készülő Településképi Arculati Kézikönyvbe és rendeletbe kerüljön bele a vértói nemzeti emlékhely, és kapjanak helyi védelmet a székelykapuk. Nagy Sándor (Együtt) városfejlesztési alpolgármester úgy reagált erre, hogy nem ilyen jellegű javaslat, hanem megelőző értékvédelmi vizsgálat alapján vesznek valamit helyi védelem alá. A liberális politikus hozzáfűzte, az egész vértói dombot amúgy nem tartja erre alkalmasnak. Azt ígérte, “minden a helyén marad” majd, de mint fogalmazott, a “védelmi irányba sem akar erős lépést tenni” a város.

verto005kf

Apró Juhász János a közgyűlést követően portálunknak írott levelében felháborodásának adott hangot, hogy Nagy Sándor alpolgármester, „az SZDSZ új bőrbe bújt volt városi elnöke” a nagy nyilvánosság előtt ment szembe az emlékhelyet megvalósító szegedi és hódmezővásárhelyi szobrászok, művésztársadalom véleményével és a szakállamtitkárság állásfoglalásával, amikor lényegében elutasította a KDNP helyi védelemre vonatkozó felvetését. „Minden becsület Haág Zalán képviselő úrnak a bátor és szakszerű kiállásért, köszönet Szeged város lakossága 90 százalékának azért, hogy felsorakozott az emlékhely mögé, köszönet a szegedi Tömörkény-gimnázium művésztanárainak a tervezésben kifejtett önzetlen segítségért. Köszönet Vértó népének, mely az egykori döglerakóhelyet ingyen, társadalmi munkával a jövőért felélesztette, életre keltette, megtakarítva Szegednek majd 5 milliárd forintot. Mindezért cserébe a mai napig a mocskot és a megaláztatást kapja. Tisztelet és köszönet mindazoknak, akik mellénk álltak a 35 éves munka védelmében” – fogalmazott az elnök.

Apró Juhász hozzátette még: a székely nép Szeged város polgárainak és a magyar nemzetnek önzetlen szívvel adott nyolc székelykaput és kopjafákat. „Aki erről az ajándékról olyan cinikus és megalázó nyilatkozattal vélekedik, mint Nagy Sándor, az nem érdemli meg, hogy e nemzet kenyerét a szájába vegye. Minden székelykapu egy világcsoda, amelyet a nyolc székely szék a világon Szegeden állított fel először együttesen” – írta.

Megyeri József – Pintér M. Lajos

Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv

Közélet

Fecskefészkekkel, falfestményekkel díszítettek egy fűtőművet Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Európa második legnagyobb geotermikus lakossági távhőszolgáltató-rendszerét alakítják ki.

Tovább olvasom

Egészség

Több tízezren lehetnek azok, akik átestek a fertőzésen, de nem tudnak róla

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Derült ki az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján.

Tovább olvasom

Közélet

A sikeres védekezés miatt szűnik meg a rendkívüli jogrend

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Iskolaőrséget hoznak létre.

Tovább olvasom

Aktuál