Egyetem

118 új doktora lett az egyetemnek + FOTÓK

118 új doktora lett az egyetemnek + FOTÓK

2017. június 30., péntek
118 új doktora lett az egyetemnek + FOTÓK
doktoravato012kf

Százan PhD-fokozatukat, tizennyolcan habilitált doktori címüket vehették át. A legtöbb új doktor a természettudományi karról került ki.

„Kötelességük, hogy szaktudásukkal segítsék az SZTE jó hírnevének megőrzését” – mondta

Toldi József

, az Egyetem Doktor Tanácsának elnöke a 118 egybegyűlthöz a József Attila Tanulmányi és Információs Központban. Százan PhD-fokozatukat, tizennyolcan habilitált doktori címüket vehették át esküjük letétele után.

Szabó Gábor

rektor arról beszélt, hogy hosszú folyamat volt megtalálni a megfelelő helyszínt, a JATIK Kongresszusi termét. Ő az első habilitált egyetemi oktatók egyike volt, akkor még a rektor tárgyalójában vehette át az oklevelét, sőt, még italt is szolgáltak fel. Különlegesnek tartja, hogy együtt avatják azokat, akik mindent elértek az egyetemi keretek között, s azokat, akik „kvázi hallgatóként” jutottak a klasszikus képzés csúcsára. Elárulta, ő sem minden dolgozatcímet értett, de egyértelművé vált számára, hogy a nanotechnológiától a történettudományon át a turizmusig rengeteg témakörben értek el valós, akár nemzetközileg is elismert tudományos eredményt. Az Állam- és Jogtudományi Karról kilenc, az Általános Orvostudományi Karról huszonnyolc, a Bölcsészettudományi Karról tizenegy, a Gazdaságtudományi Karról egy, a Gyógyszerésztudományi Karról nyolc, a Természettudományi és Informatikai Karról negyvenhárom hallgató szerzett PhD-fokozatot. A következő években újabb hallgatók követhetik a példájukat, az SZTE-n jelenleg hétszázan végeznek doktori képzést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.