Vélemény

Ujhelyi István mosolya Kálmán Olga szerint sem őszinte

Ujhelyi István mosolya Kálmán Olga szerint sem őszinte

2017. május 23., kedd
Ujhelyi István mosolya Kálmán Olga szerint sem őszinte
egyenesen

Még a Hír TV sztárműsorvezetője számára is érthetetlen, kiket zárna ki Botka László a baloldal választási listájáról, és Ujhelyi István sem adott rá választ, kik azok a szocialisták, akik felelősek lehetnek azért, hogy a Fidesz kétharmados többséget szerzett 2010-ben.

„A 2010-es kudarc főszereplőinek, a Fideszt kétharmados győzelemhez juttató politika megtestesítőinek háttérbe kell vonulniuk. Ezek a politikusok nem szerepelhetnek az MSZP 2018-as országos választási listáján” – írja miniszterelnök-jelölti programjában

Botka László

. Szeged szocialista polgármestere nem fejti ki bővebben, kire vagy kikre utalt ezzel a gondolatmenettel, mely már csak azért is érdekes, mert maga is 1994 óta aktív szereplője az MSZP-nek, egyebek mellett parlamenti képviselőként 2002 és 2010 között a Medgyessy-, a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány valamennyi nemzetrontó intézkedését megszavazta, sőt, sajtóhírek szerint Gyurcsány egyik legfontosabb szövetségese volt

Medgyessy Péter

megbuktatásában, a 2004-es kormányfőcserében. Az országos sajtóban az elmúlt tíz nap során sokan sokféleképpen értékelték ezt a botkai programelemet, és abban konszenzus alakult ki, hogy a jelölt-jelölt megkezdte a párton belüli kvázi „tisztogatást”, ám nem sikerült semmiféle konkrétumot kicsikarni azzal kapcsolatban, pontosan mely szereplőkre is célozhatott a polgármester.

Szekeres Imre

utalt egyedül arra, hogy az üzenet elsősorban

Gyurcsány Ferencnek

szólhat, ami egészen pikáns kijelentés, tekintve, hogy a DK egyelőre távol áll attól, hogy Gyurcsány-mentes közös listát állítson az MSZP-vel, márpedig ez Botka egyik korábban ismertetett, és azóta is szinte minden héten elmantrázott alapfeltétele.

Hétfőn este a Hír TV Egyenesen című műsorában

Kálmán Olga

egyenesen a szegedi MSZP másik arcától,

Ujhelyi István

egyenesügyi európai parlamenti képviselőtől próbálta (csak így, egyenesen) megtudakolni, kinek és mit kellett elkövetnie ahhoz, hogy egyenesen rákerüljön a Botka-listára. Ám nem kapott egyenesen választ, és akkor még finoman fogalmaztunk. Ujhelyi a percekig tartó, néhol zavarosnak és keszekuszának tűnő verbális adok-kapok során azt igyekezett bizonygatni, hogy az MSZP miniszterelnök-jelölt-jelöltje alapvetően két tételt fogalmazott meg. Tézisei valának: nem hozhatják vissza a 2010 előtti világot, illetve soha nem látott és a nagyközönség számára is szokatlan rendet kell vágni az MSZP-ben, azaz aki „innentől nem képes megérteni, hogy egy rossz mondat vagy rossz politikai akció is segítheti

Orbán Viktor

hatalomban maradását, az kockáztatja a 2018-as listán való szereplését”.

Simicska Lajos

sztárigazolása, szegény jó Kálmán Olga többször nekifutott, hogy kihúzza Ujhelyi István ügyeletes brüsszeli Magyarország-feljelentgetőből, hogy vajh milyen kritériumok alapján és pontosan ki határozza meg, hogy mely szocialista politikusok számítanak „bűnösnek” a Fidesz-kétharmadban. Vajon elég, ha rajta szerepeltek a 2010-es MSZP-listán, netán pártfunkciót kellett viselniük? Mi kell ahhoz, hogy valaki a szocialisták korábbi – idézet Ujhelyitől – „bukott politikáját” szimbolizálja? Még azt is nekiszegezte vendégének, hogy érzi, vajon ő maga – mint korábbi parlamenti képviselő, sőt államtitkár (később országgyűlési alelnök) – elősegítette-e a Fidesz 2010-es kétharmadát. Egyenes válasz azonban természetesen nem érkezett, hiába erősködött a műsorvezető, hogy magán az MSZP-n belül is gőzerővel folyik a találgatás. Az EP-képviselő legfrappánsabb egérútjai között szerepelt a „nem lesz kódmegfejtő négyzetrács, ahol nevek esnek ki”, de leginkább afelé próbált terelni, hogy Botka fent is idézett útmutatása valamiféle „szimbolikus mondat”, no meg mindez „nem lényegi kérdés”. Ez azonban már Kálmán Olgának is sok(k) volt. „Nekem nem tűnik őszintének a mosolya” – rántotta le a leplet – akarva-akaratlanul nemcsak Ujhelyi Istvánról, hanem az egész saját csapdájában vergődő, „se veled, se nélküled” baloldalról. Arról a baloldalról, ahol úgy tűnik, a vén Európába a Maldív-szigeteken keresztül vezet az út. Ahol napbarnított mélytengeri búvárok Rolex órával a csuklón, luxusterepjáróból tennének fene nagy szociális igazságot, és fizettetnék (szegény) gazdagokat. Hiába, a szocialista mimika már csak ilyen, nem változik. Időtlen.

ujhelyitanu24
Ujhelyi István 2009-ben a Zuschlag-per tárgyalásán is megizzadt

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.