Megszépül a Széchenyi tér

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

viragagyas003kf

Megújul a borfesztiválozók által letarolt Széchenyi tér, a környezetgazdák új egynyári virágokat telepítenek, így hamarosan nyoma sem lesz a tíznapos dínomdánomnak.

Míg tavasszal a tulipánokban gyönyörködhettünk a Széchenyi téren, a másfél hetes borfesztivál után a környezetgazdák feltöltik az ágyásokat és új virágokat ültetnek.

Celosia „Bikavér”, Tagetesz, Kóleusz, azaz mozaikvirág, zsályák, továbbá begóniából legalább három fajta – csak néhány példa, hogy mivel ékesítik a tér virágágyásait, ahol földfeltöltést is végeztek a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. munkatársai. A városházával szemben pedig például rózsák is pompáznak. Megtudtuk, agyagos föveny és komposzt keverékével töltötték fel a virágágyásokat, de a most kiültetett növényeknek a folyamatos tápanyag-utánpótlásáról is gondoskodnak.

Októberig maradnak a most ültetett virágok, utána a tulipánhagymák kerülnek a földbe, illetve árvácskák.

Default thumbnail
Előző sztori

A német nagykövetség több munkatársa is megsebesült a kabuli robbantásban

Default thumbnail
Következő sztori

Jótékonysági könyvgyűjtés a Tasnádi könyvtárnak

Legutóbbi hasonló cikkek