A kormánypártok szerint a szegedi közgyűlés illetékes bizottságának elutasító döntésével egyértelművé vált: Botka Lászlónak, az MSZP miniszterelnök-jelöltjének van takargatnivalója vagyoni helyzetével összefüggésben.
Hollik István, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő hétfői budapesti sajtótájékoztatóján felidézte, hogy előző héten a szegedi Fidesz frakcióvezetője vagyonnyilatkozat-tételi eljárást kezdeményezett Botka László polgármester, az MSZP miniszterelnök-jelöltje ellen.
Hollik István azt mondta, tették ezt azért, mert számos zavaros információ került elő az elmúlt másfél hónapban Botka László vagyoni helyzetével összefüggésben.
Mint közölte: hétfőn reggel a szegedi közgyűlés illetékes bizottsága tárgyalta a vagyonnyilatkozat-tételi eljárást és a szocialisták leszavazták a kezdeményezést. Így most már biztosan állítható, hogy Botka Lászlónak takargatnivalója van vagyoni helyzetével kapcsolatban, és a szegedi MSZP falaz neki – mondta Hollik István.
A kormánypárti politikus szerint ugyanakkor tisztánlátásra lenne szükség, mert továbbra sem egyértelmű, miből vásárolták azt a 25 milliós dzsipet, amivel Botka László felesége közlekedik. Kitért arra a halastóra és kertrészre is, amit Botka László szintén kifelejtett vagyonnyilatkozatából. Nem egyértelmű az sem, hogy egy vagy két luxusórája van, és a feleségétől kapta-e? – sorolta kérdéseit.
Kérdések vannak, ezeket szerették volna tisztázni – mutatott rá, hozzátéve: Botka László azonban nem akarja, hogy a magyar emberek megtudják az igazságot vagyoni helyzetéről.
Nincs válasz a sajtótájékoztatón
Botka László polgármester hétfő délutáni szegedi sajtótájékoztatóján az M1 és az Echo Tv stábja egyaránt szerette volna megkérdezni a város vezetőjét a vagyonnyilatkozat-tételi eljárásól, de Botka elzárkózott, azt közölte utóbbi stáb egyik tagjával, hogy nem nyilatkozik hazugsággyárnak, és el is hagyta sajtószobát.