Költségvetés – Fidesz: hiteltelenek a szocialisták

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Fidesz szerint a szocialisták hiteltelenek, amikor azt mondják, a Fidesz leszavazta a 13. havi nyugdíj bevezetését, mivel pont az MSZP vette el ezt a juttatást a nyugdíjasoktól.

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte kedden az MTI-vel, hogy Korózs Lajos azt mondta, a kormánypárti többség nem támogatta az MSZP szociális módosító csomagját arra hivatkozva, hogy finanszírozása veszélyeztetné a Miniszterelnökség működését és a Paks II. beruházást

A Fidesz reagálásában kifejtette: az MSZP mindig átverte és kihasználta a nyugdíjasokat, “fűt-fát ígértek nekik”, aztán több mint duplájára emelték az élelmiszerek áfáját és az áram árát, háromszorosára emelték a gáz árát, vizitdíjat, kórházi napidíjat és nyugdíjadót akartak bevezetni.

Ezzel szemben a Fidesz kormányzása óta a nyugdíjak vásárlóértéke nő, minden évben garantált az inflációkövető nyugdíjemelés, rezsicsökkentést hajtottak végre, csökkentették a legalapvetőbb élelmiszerek áfáját.

Előző sztori

Kick-box: ezüstérmet szerzett a Combat “D” SC versenyzője a budapesti Világkupán

Következő sztori

Megkezdi működését az Aranycsapat Emlékév Testület