Ugyan három góllal nyerni tudott a MOL-Pick Szeged a Telekom Veszprém ellen a bajnoki döntő visszavágóján, de a Veszprémé lett a bajnoki cím.
Hatgólos hátrányt kellett ledolgoznia a bajnoki döntő visszavágóján a MOL-Pick Szegednek a Telekom Veszprémmel szemben: ebben nem lehetett a társak segítségére Sergei Gorbok, valamint az odavágón törött ujjal védő José Manuel Sierra ezúttal nem volt ott a szegedi keretben, így Uhr Kastelic volt Marin Sego társa a kapuban.
Nagy László gólja nyitotta a találkozót, majd az olykor irányítót játszó Thiagus Petrus góljaival sikerült fordítania a Szegednek. (3-2) Denis Buntic találata után kettővel is vezetett a Pick, de ennél nagyobb előnyt nem tudott magának szerezni – sőt, a veszprémi meccshez hasonlóan Lékai Máté beállásával ezúttal is új lendületre kapó Veszprém húsz perc elteltével egyenlíteni tudott. (8-8) A két gól többször meg volt a szünet előtt Juan Carlos Pastor csapatának, viszont volt pár technikai hiba, ami után nem sikerült nagyobb különbséggel a félidőre fordulnia, majd Andreas Nilsson ziccere után csak egy volt a különbség harminc perc után, így a bajnokság utolsó félidőjében hattal kellett legyőznie a Veszprémet a Szegednek.
Mario Sostaric remek, kínaiból szerzett gólja adta meg az alaphangulatot a folytatásra, viszont Lékai Máté, majd Dragan Gajic (immáron Uhr Kastelicnek lőtt) hetesével a Veszprém volt előnyben. Hiányoztak a könnyű gólok, a Veszprém remekül zárt vissza, támadásban pedig okosan pörgették az órát a bakonyiak, így az idő teltével sem került közelebb céljához a Szeged – sőt, a játékrész felénél Aron Palmarsson átlövése után már kettővel vezetett a Veszprém. (20-22) Ezt három szegedi gól követte, viszont erről a kritikus pontról nem tudott ellépni a Pick, csak öt perccel a vége előtt – Jonas Kallman a meccs során először háromra növelte a szegedi előnyt. A Magyar Kupát is eldöntő Palmarsson azonban ekkor ismét villant, így nem volt esély a négygólos különbségre – a végén pedig Mirko Alilovic megpecsételte a szegediek sorsát, miután kivédte Balogh Zsolt hetesét, majd Thiagus Petrus ismétlését is. Három góllal ugyan nyert a MOL-Pick Szeged, de a Veszprém éppen ennyit megőrzött az első meccsen szerzett előnyéből, így zsinórban tizedjére megszerezte a bajnoki címet.
A MOL-Pick Szeged ugyan küzdött ma, de a Veszprém védekezésben nem engedte igazán közel, pontosabban távol a Picket ahhoz, hogy legyen esélye hátrányának ledolgozására. Ezzel a Pick ismét ezüstérmet szerzett a bajnokságban – holott idén szinte csak szoros meccset játszott a riválissal, azonban ezekből a csatákból rendre a Veszprém jött ki jobban. Az idény így véget ért, a Veszprém számára pedig még ott a jövő heti kölni, BL négyes döntő.
Férfi kézilabda NB I, bajnoki döntő, 2. mérkőzés
MOL-Pick Szeged – Telekom Veszprém 30 – 27 (15-14)
Szeged, újszegedi sportcsarnok, 3200 néző. Vezette: Herczeg Péter, Südi Péter.
MOL-Pick Szeged: Sego – Källman 7, Bodó 6, Skube, Gaber, Buntic 4, Pedro. Csere: Kastelic (kapus), Thiagus Petrus 4, Bánhidi 1, Blazevic, Bóka, Obranovic, Balogh 6/3, Sostaric 2. Vezetőedző: Juan Carlos Pastor.
Veszprém: Alilovic – Ugalde 2, Schuch, Nagy L. 3, Sulic 2, Terzic, Marguc 1. Csere: Mikler (kapus), Ilic 2, Palmarsson 5, Nilsson 2, Lékai 4, Blagotinsek 1, Gajic 4/3, Iváncsik 1, Gulyás. Vezetőedző: Xavi Sabaté.
Hétméteres: 5/3 ill. 3/3.
Kiállítás: 4 perc ill. 6 perc.
Juan Carlos Pastor: “Gratulálok a Veszprémnek a bajnoki címhez! Köszönjük a szurkolók egész évi segítségét, ma is háromgólos győzelemhez segítettek bennünket. A klub akkor komoly, amikor rengeteg szurkolója van, bennünket évről-évre többen segítenek, bízom benne, hogy jövőre is többen leszünk. Gratulálok a játékosaimnak is, sok sérültünk volt, Balogh Zsolt két hete nem edz, Blazevic pedig 50%-os volt. Büszke kell, hogy legyünk arra, ahogy ma játszottunk, soha nem adtuk fel. Veszprémben ment el ez a döntő, amikor a negyvenötödiktől az ötvenedik percig nagyon rosszul játszottunk. Nem sokan lőttek a Veszprémnek idén harminc gólt, de nagyon sok a 27 kapott gól. Tizenkét játékost igazoltunk, nem sokan gondolták, hogy versenyezni tudunk ellenfeleinkkel. Ötven meccset játszottunk idén, mindet meg tudtuk volna nyerni, volt lehetőségünk a győzelemre, de ez nem elég. Előre kell lépnie a csapatnak, mert ez egy nagyon nagy lépés lenne – az olyan meccseken kell javulnunk, mint a kupadöntő utolsó két perce, vagy a veszprémi meccs öt perce. Tovább kell dolgoznunk, vagy magasabb szintű játékosokat kell hozni, vagy a jelenlegi keretet kell gyorsabban megtanítanunk. Az összes rendelkezésünkre álló időt arra fogjuk szánni, hogy jobbak legyünk, fejlődjünk. Nehéz nyerni, mert szuper csapatok vannak a BL-ben és a Magyar bajnokságban, a Veszprém négy éve zsinórban ott van a BL Final Fourban, ezt nagyon nehéz megcsinálni. Hat szupercsapat van Európában, aztán ott vannak a németek, de mi is ott vagyunk mögöttük. Sok szerencsét a Final Fourban a Veszprémnek! Az egyéni teljesítmények el tudnak dönteni Kölnben meccseket, számunkra marad a munka, nem szabad elhinni, hogy ez a maximum!”
Balogh Zsolt: “Nagyon nehéz feldolgozni, ez az ötödik szegedi évem, és a tizedik ezüstérmem, amit szereztem. Gratulálok a Veszprémnek, de a saját csapatomnak, mert jó meccset játszottunk, nem adtuk fel egy pillanatra sem. Százhúsz percből az első meccs második félidejében ment el a bajnoki döntő, idén sem tudtuk megtenni azt a pici lépést, ami hiányzott, most voltunk hozzájuk a legközelebb. Egyre fájóbbak ezek a második helyek, de nem szabad feladni, mert egyre többen hisznek bennünk. Köszönöm a szurkolóknak és a támogatóknak, akik ott voltak mellettünk. Sok sikert kívánok a Veszprémnek Kölnben!”
Xavi Sabaté: “Először szeretnék gratulálni a csapatomnak! Nehéz volt, amit véghez vittünk, a Szeged az utóbbi szezonokban sokat fejlődött, egyre nehezebb a Veszprém dolga. A Szegednek hamarosan sikerül nyernie valamit, mert jól játszanak. Az első meccs volt a kulcs, ahol nagyon jó eredményt értünk el, senki nem nyert még ellenük hat góllal. Sajnálom, hogy Gulyás Péter nem játszhatott a hazai mérkőzésen, de ilyen a sport, a csapat a legfontosabb. Sok sikert kívánok a Szegednek a folytatásban, hajrá Veszprém, hajrá Szeged, hajrá magyar kézilabda!”
Gulyás Péter: “Tizenhét éve játszom a Veszprém csapatában, ez alatt a legjobb Szegedet győztük le ma. Csapatként jobban funkcionál ez a csapat, mint a tíz évvel ez előtti bajnok csapat. Összeszedettek voltunk, megfontoltan támadtuk. Komoly hangulat volt ma a csarnokban, rossz előjelek voltak, de hál’istennek sikerült bajnoki címet nyernünk. Köszönöm mindenkinek, aki segített pályafutásom során!”
no images were found
Online közvetítésünk
A mérkőzés 18 órakor kezdődik!