Bulvár

Fizetés nélkül sétáltak ki a tévékkel áruházból

Fizetés nélkül sétáltak ki a tévékkel áruházból

2017. május 30., kedd
Fizetés nélkül sétáltak ki a tévékkel áruházból
jog_birosag_torveny

A Makói Járási Ügyészség vádat emelt azzal a két helybeli férfival szemben, akik az egyik áruházból két televíziót tulajdonítottak el, valamint egyikük egy zálogházból is lopott.

A vádirat szerint a két férfi tavaly november végén a kora délelőtti órákban az egyik helyi áruház műszaki osztályán nézelődött hosszabb ideig, majd megfogtak egy-egy 48 cm átmérőjű, egyenként 33.000.-Ft értékű, bontatlan csomagolásban levő televíziókészüléket. Ezt követően a műszaki osztályról a kijárat irányába indultak úgy, hogy mindketten a jobb kezükben tartották a dobozokba csomagolt készülékeket és a pénztársort kikerülve fizetés nélkül a főbejáraton kivitték azokat az áruházból és elszaladtak. Ezt követően a vádlottak a televíziókat ismeretlen személyek részére értékesítették. Mindezeken túlmenően az egyik vádlott 2017. január 10. napján a déli órákban megjelent egy helyi zálogházban élettársával együtt, és amíg az eladó az élettársnak gyűrűket kínált eladásra, a vádlott a pult melletti üveges vitrinből eltulajdonított egy 14 karátos, 63 gramm súlyú, 45 cm hosszú és közel 600.000.-Ft értékű arany nyakláncot, amivel az üzletből kisétált. A vádlott ezt követően ismeretleneknek értékesítette az ékszert. A járási ügyészség a vádlottakat a sértetteknek okozott értékhatár szerint minősülő üzletszerűen elkövetett lopás bűntettével vádolja. A vádlottak egyike a bűncselekményt visszaesőként követte el, illetőleg velük szemben hasonló jellegű bűncselekmények miatt több büntetőeljárás is van folyamatban. A vádlottak bűnösségének kérdésében a Makói Járásbíróság fog dönteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.