Írjon nekünk

Bulvár

Előzetes letartóztatásban a férfi, aki baltával törte be a villamos ablakát Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt vasárnap vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása június 30-ig tart.

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség azért indítványozta a gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését, mivel az ügyészi álláspont szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017. május 28-án 14 óra körüli időben egy Szeged belvárosában található megállóhelyen fel akart szállni az oda érkező villamosra, azonban a villamos vezetője – figyelemmel arra, hogy a gyanúsítottnál egy balta volt – közölte vele, hogy nem szállhat fel. A villamos vezetője ezt követően a villamos ajtaját becsukta és a járművel elindult, mire a gyanúsított a nála lévő baltával a villamos negyedik utasajtajának bal oldali szárnyának üvegét betörte.

A gyanúsított ezt követően a helyszínt elhagyta, őt később rendőrök fogták el. A gyanúsított erőszakos, kihívóan közösségellenes magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen. Az elkövetés során használt kb. 50 centiméteres nyéllel rendelkező, kb. 250 grammos balta az élet kioltására alkalmas eszköz.

A bíróság álláspontja szerint figyelemmel arra, hogy a gyanúsított hajléktalan életmódot folytat, a helyszínről a cselekményt követően távozott, továbbá figyelemmel az általa megvalósítani látszó bűncselekmény tárgyi súlyára megalapozottan lehet következtetni arra, hogy szabadlábra helyezése esetén a hatóságok elől megszökne, vagy elrejtőzne.

Ezen túlmenően a gyanúsított korábban hasonló jellegű bűncselekmény miatt volt büntetve, így megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekményt követne el, ezért előzetes letartóztatását a bíróság mindenképpen indokoltnak tartotta.

A bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így a végzés nem emelkedett jogerőre.

Kommentek

Bulvár

Megszületett Balogh Zsolt kislánya

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

A MOL-Pick Szeged játékosa a Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vontatóba rongyolt az autó, a sofőr meghalt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Vontatóval ütközött az autó ennyi maradt belőle. Kommentek

Tovább olvasom

Bulvár

Ötvenéves frontemberét ünnepli a Tankcsapda!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ünnepi tankdübörgés!

Tovább olvasom

Aktuál