Közélet

Biodiverzitás napi rendezvény iskoláknak a Vadasparkban

Biodiverzitás napi rendezvény iskoláknak a Vadasparkban

2017. május 19., péntek
Biodiverzitás napi rendezvény iskoláknak a Vadasparkban
biodiverzitas_nap

A biodiverzitás a biológiai sokféleséget jelenti, amelynek védelme a természetvédelem egyik legfontosabb feladata. Ennek jegyében ma már világszerte megtartott zöld ünnepet a tavalyi év óta a Szegedi Vadaspark is megrendezi, elsősorban óvódás és iskolás csoportok számára.

Ahogyan 2016-ban, úgy most is a Földművelésügyi Minisztérium Környezetügyért, Agrárfejlesztésért és Hungarikumokért Felelős Államtitkársága támogatja a programot, illetve annak szakembereivel együtt várják a Vadaspark több pontján, játékos minifoglalkozásokkal a gyermekcsoportokat. A 9.30-tól 14.00 óráig tartó programon, arra hívják fel a résztvevők figyelmét, hogy a természetben minden élőlényre szükség van, s mindnyájan tehetünk védelmük érdekében valamit. Május 22-ét az ENSZ közgyűlése 2000-ben nyilvánította a Biológiai Sokféleség Nemzetközi napjává. Az ötlet Edward O. Wilson amerikai rovarász és természetvédelmi szakembertől származik, aki 1997-ben több tucat botanikus és zoológus részvételével a New York állambeli Walden-tó környékén megnyitotta az első biodiverzitás (magyarra lefordítva a biológiai sokszínűség) napot. Az Oktatóközpont melletti Biodiverzitas parkunkban lévő állomáshelyeken, többek között élő hüllők és rovarok segítségével igyekszünk olyan állatokat is elfogadtatni a gyerekekkel, amelyek nem mindenki által kedveltek, de bemutatnak védett állatokból készült, határon elkobzott használati és dísztárgyakat is, amelyek legális alternatíváit a gyerekeknek kell kitalálni. Sőt a helyszínen a Vadaspark munkatársai által kirakott állatlakásokból mindenki ötletet meríthet arra is, hogy ki-ki a saját lakása, háza környékén hogyan tud újabb és újabb állatfajoknak helyett biztosítani városi környezetben is. Ez utóbbi állandó bemutatónk az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) több társintézményével meghirdetett „Let it Grow”! – Engedd élni! című, szintén a biodiverzitás védelmét hangsúlyozó természetvédelmi kampány elveit követi.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.