Bulvár

Vádat emeltek a közösen nevelt gyermeküket csempésző norvég és bolgár elkövetőkkel szemben

Vádat emeltek a közösen nevelt gyermeküket csempésző norvég és bolgár elkövetőkkel szemben

2017. április 11., kedd
Vádat emeltek a közösen nevelt gyermeküket csempésző norvég és bolgár elkövetőkkel szemben
biro_birosag_jogasz_ugyved

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a norvég nővel és bolgár férfival szemben, akik okmányokkal nem rendelkező közösen nevelt gyermeküket próbálták az Európai Unió területére bevinni.

A vádirat szerint a norvég nő és két korábbi kapcsolatából született gyermeke, valamint a vele élettársi kapcsolatban élő bolgár férfi és korábbi kapcsolatából született két gyermeke január 17-én indultak el Bulgáriából Norvégiába a nő által vezetett gépkocsival. A gépkocsiban tartózkodott gyerekek közül a férfi egy éves gyermekének nem voltak érvényes úti okmányai, ezért a jobb első ülésen utazó férfi ölébe vette a gyereket és egy takaróval letakarta. Ezt követően jelentkeztek belépésre Szerbia irányából Magyarország és így az Európai Unió területére a röszkei autópálya határátkelőhelyen. Az intézkedés során a norvég nő, illetőleg a bolgár férfi átadta saját, valamint a hátsó ülésen tartózkodó három gyermek úti okmányát, miközben a férfi ölében, teljesen letakarva aludt az egy éves gyermek. A beléptetés során az útlevél ellenőrzést végzők a gépkocsit másodlagos ellenőrzésre a kijelölt helyre irányították, ahol megállapítást nyert, hogy a vádlottak által elrejtett gyermek a határátlépéshez szükséges úti okmányokkal nem rendelkezik. Az ügyészség a vádlottakat embercsempészés bűntettének alapesetével vádolja. A vádlottak bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.