Kultúra

Szombaton nyílik a Csikós András emlékkiállítás a vásárhelyi Alföldi Galériában

Szombaton nyílik a Csikós András emlékkiállítás a vásárhelyi Alföldi Galériában

2017. április 6., csütörtök
Szombaton nyílik a Csikós András emlékkiállítás a vásárhelyi Alföldi Galériában
Csikos_Andras_Esos_utca

Április 8-án, szombaton 15 órakor nyílik Csikós András (1947-2006) festőművész emlékkiállítása az Alföldi Galériában. A megnyitó vendégeit Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere köszönti, a művész életútját Nagy Imre múzeumigazgató méltatja.

Csikós András

festőművész 1947. június 3-án született Hódmezővásárhelyen. Diplomáját 1970-ben vehette át a szegedi tanárképző főiskolán; mestere Vinkler László volt. A nagyközönség alkotásaival először az 1971. évi Vásárhelyi Őszi Tárlaton találkozhatott. Élete során több mint ezer művet alkotott, a legkorábbit 13 esztendős korában. Kipróbálta az akvarellt, a tusrajzot, az olajfestést viszont csak húszévesen kezdte munkáin alkalmazni. A vásárhelyi festőiskola egyik jellegzetes képviselőjeként a helyi hagyományok líraibb vonulatát folytatta. Munkásságát külföldön is elismerték; életpályájának megbecsüléseként 2005-ben díszpolgári címet kapott Hódmezővásárhely városától. Leggyakrabban az alföldi tájat, a várost, a Vásárhely környéki tanyákat, a kisvárosi vedutákat, a Tisza holtágait és ártereit ábrázolta. Kezdeti műveit visszafogott színvilág jellemezte, a későbbiek során, a külföldi útjain átéltek hatására palettája kiszínesedett. Festményei szűkebb környezetének alapos ismeretéről tanúskodnak. Képeinek fő értéke a részletszépségek megragadása, az egyedi tájkarakter rögzítése. Szürreális-szimbolikus látomásokat is festett a tájképein megszokott részletező realizmussal – írta róla

Nagy Imre

művészettörténész, a tárlat kurátora. A kizárólag magángyűjteményi anyagból összeállított Találkozás című kiállítás július elejéig nyújt átfogó képet a 70 éve született Csikós András életművéről, az Alföldi Galériában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.