Írjon nekünk

Közélet

Szijjártó: nem lehet kérdéses a NATO-szerepvállalás az Iszlám Állam elleni harcban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

A külgazdasági és külügyminiszter szerint nem lehet kérdéses, hogy a NATO-nak szerepet kell vállalnia az Iszlám Állam elleni harcban.

Szijjártó Péter az M1 aktuális csatornán kedd reggel azt mondta: “a világ legerősebb és valaha volt legsikeresebb katonai szövetsége nem húzhatja ki magát az alól, hogy a jelen kor legjelentősebb biztonsági kihívásával szemben fellépjen”.

Kitért arra is, hogy a NATO-nak a modern kor kihívásaira rugalmasabban és gyorsabban válaszoló szervezetté kell válnia.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, Magyarország évek óta részt vesz az Iszlám Állam elleni globális koalícióban, az Észak-Irakban állomásozó katonai kontingens mandátumának idei lejárta előtt a kormány azt fogja kezdeményezni, hogy két évvel hosszabbítsák meg az egység megbízatását, 150-ről emeljék 200-ra a létszámát, terjesszék ki működési területét.

A Kossuth Rádió 180 perc című műsorban a miniszter azt közölte, hogy a legfrissebb információk szerint sincs magyar sérültje, áldozata a hétfői szentpétervári robbantásnak. A nagyvárosban működő magyar konzulátus mintegy hetven magyarról tud a térségben.

A szentpétervári metróban hétfőn elkövetett robbantás következtében 11-en vesztették életüket és 51 embert vittek kórházba.

Hírzóna

Orbán: A futball mindig vigasz és elégtétel volt a magyar ember számára

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Felcsúton bemutatták a Labdarúgás és tudomány című tanulmánykötetet.

Tovább olvasom

Egészség

Még nem tudni, hogy lesz-e ponthúzó parti Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Tárgyakkal is átvihető a vírus, így erre továbbra is oda kell figyelni.

Tovább olvasom

Hírzóna

Kerékpárosbarát címre pályázhatnak a munkahelyek és települések 

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A fejlesztések a turisták számára is vonzóbbá tehetnek egy-egy települést.

Tovább olvasom

Aktuál