Közélet

Rétvári: egyre több gyereknek van esélye intézet helyett családba kerülni

Rétvári: egyre több gyereknek van esélye intézet helyett családba kerülni

2017. április 23., vasárnap
Rétvári: egyre több gyereknek van esélye intézet helyett családba kerülni

Egyre több gyereknek van esélye intézet helyett családba kerülni - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára az MTI-nek.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján 2013-ban 726 gyermeket, 2015-ben pedig már 829 gyermeket fogadtak örökbe. Mindez azt jelenti, hogy 15 százalékkal nőtt azoknak a gyerekeknek a száma, akik családi otthonra találhattak - emelte ki.

Rétvári Bence

kitért arra is, hogy az örökbefogadások területén az elmúlt időszakban a kormány több újítást is bevezetett, illetve számos jogi akadályt elhárított, amelyek mind az örökbefogadó szülők, mind pedig a gyerekek érdekeit szolgálják. Mindezek eredményeit az örökbefogadási adatokban is látni lehet - fűzte hozzá. Kifejtette: az engedélyezett örökbefogadások esetében kötelezővé vált az utánkövetés, amely abban nyújt segítséget az örökbefogadó családoknak, hogy a gyermek minél egyszerűbben be tudjon illeszkedni új otthonába - ha szükséges, akár szakértő segítségével. A családok így hatékonyabb segítséget kaphatnak abban, hogy a beilleszkedés a lehető leggördülékenyebb legyen, és hogy a gyerekek ne kerüljenek vissza a gondozási rendszerbe. Az államtitkár kiemelte, hogy a gyerekekre vonatkozó örökbefogadási szabályok egyszerűbbé és egyértelműbbé is váltak. A korábbi években több olyan gyerek is volt, akit a "feleslegesen bonyolult adminisztráció miatt" nem lehetett örökbe fogadni, és ezért intézetekbe kényszerült. Ez mostanra megváltozott: 2010 óta csaknem 40 százalékkal növekedett azoknak a 3 év alatti gyerekeknek a száma, akiket örökbe lehet fogadni - jegyezte meg Rétvári Bence, aki úgy fogalmazott: "mindez azt jelenti, hogy egyre több kisgyermeknek van esélye szerető családhoz kerülni".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.