Sport

Labdarúgás: hamar eldöntötte a találkozót a Budafok a Mórahalom ellen

Labdarúgás: hamar eldöntötte a találkozót a Budafok a Mórahalom ellen

2017. április 1., szombat
Labdarúgás: hamar eldöntötte a találkozót a Budafok a Mórahalom ellen
morahalom-mehkerek015kf

Már a tizenegyedik percben kétgólos hátrányban volt a Mórahalom, Pölöskei Péter mesterhármast szerzett, a Budafok pedig könnyen érvényesítette a papírformát.

Három döntetlen után utazott el a listavezető Budafok otthonába a Mórahalom, ahol természetesen nem a csongrádi együttes számított a mérkőzés esélyesének. A hazaiak gyorsan tudatosították a vendégekben, hogy ezen a napon esélyt sem hagynak nekik,

Pölöskei Péter

már a második percben bevette

Halász

kapuját, majd a tizenegyedik percben már a duplának örülhetett a hazaiak csatára. Az első félidő végén

Illés Dávid

is betalált, így a szünetre háromgólos budafoki előnnyel vonultak a csapatok. A második játékrészben Pölöskei megrúgta csapata negyedik, önmaga harmadik gólját is, ezzel beállítva a 4-0-s végeredményt. A Mórahalomnak ezúttal esélye sem volt a pontszerzésre, legközelebb a Dabas-Gyónt fogadja a

Vojnic-Zelic Sasa-Magyar György

irányította homokháti együttes, ahol mindenképpen szeretnének javítani.

NB III. Közép csoport, 25. forduló

Budafoki MTE – Mórahalom VSE 4–0 (3-0)

Budapest, Budafoki MTE Sporttelep. Vezette: Újhelyi Tamás (Márkus Péter, Ambrus Dániel János).

Budafok:

Abu – Margitics, Veszelinov (Csizmadia 57’), Huszty, Vaszicsku, Grúz, Ihrig-Farkas, Illés D., Oláh L. (Fekete 57’), Vankó, Pölöskei (Patkós 68’).

Vezetőedző:

Prukner László.

Mórahalom:

Halász – Mészáros (Pócs D. 60’), Podonyi, Zsoldos, Bokányi (Zámbó 46’), Szücs, Busa (Várda 73’), Magyar, Pócs T., Crkvenjakov, Szalma.

Vezetőedző:

Vojnic-Zelic Sasa.

Gól:

Pölöskei (2’, 11’, 64’), Illés (41’)

Sárga lap:

Patkós (85’) ill. Mészáros (24’), Bokányi (34’) Magyar György:

"Sajnos nem úgy sikerült ez a találkozó ahogy elterveztük, osztálykülönbség volt a csapatok között, ellenfelünk mindenben felülmúlt minket, így teljesen megérdemelt győzelmet arattak. Már az első huszonöt percben eldöntötték a találkozót, tisztes helytállásról ezúttal nem beszélhetünk. Persze a Budafok egy nagyon jó csapat, más körülmények között dolgozhatnak mint mi, még az NB II-ben is megálnák a helyüket, csodával egyenértékű lett volna, ha itt ma pontot tudunk szerezni. Megyünk tovább, a következő két hazai mérkőzésen szeretnénk pontokat szerezni, hiszen továbbra is az a lényeg, hogy a tizedik hely környékén tudjunk maradni a tabellán."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.