Közélet

Jogerős Toroczkai László pénzbüntetése az IMF elleni demonstráció miatt

Jogerős Toroczkai László pénzbüntetése az IMF elleni demonstráció miatt

2017. április 27., csütörtök
Jogerős Toroczkai László pénzbüntetése az IMF elleni demonstráció miatt

A bíróság csütörtökön helybenhagyta azt az elsőfokú ítéletet, melyben bűnösnek mondták ki Toroczkai Lászlót, a Jobbik alelnökét, Ásotthalom jelenlegi polgármesterét kétrendbeli kényszerítés bűntettének kísérletében és 400 ezer forint pénzbüntetésre ítélték a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi irodájánál történtek miatt - közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel.

A közlemény szerint Toroczkai még 2012. március 15-én egy be nem jelentett demonstráció vezetőjeként és szónokaként felolvasott egy 12 pontból álló petíciót, majd a mintegy 100 fős hallgatóságot vezetve az V. kerületi Szabadság térre vonultak, ahol a vádlott a tömeggel bement a Bank Center épületébe, amelyben az IMF székhelye is található. A székházban fenyegetéssel arra próbált kényszeríteni a két biztonsági őrt, hogy hívják fel az IMF külföldi állampolgárságú vezetőjét, vagy más vezető beosztású képviselőjét, hogy utazzanak Magyarországra, és a munkahelyükön a vádlott petícióját - követelésének megfelelően - azonnal vegyék át. Az aulában ezalatt a tömegben lévő ismeretlenek petárdákat robbantottak - tették hozzá. Az első fokon eljárt Pesti Központi Kerületi Bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat kétrendbeli kényszerítés bűntettének kísérletében és 400 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. A másodfokon eljárt Fővárosi Törvényszék az ítéletet helybenhagyta, így jogerős.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.