Írjon nekünk

Sport

Hátország: négy ponttal távozott a Győr

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

szeac_ujpest_03_01

Az L-IT-SZEAC NB I-es csapatai a sikertelen diósgyőri kirándulás után, „hazai” pályán, Mórahalmon fogadták az ETO FC Győr U14-es és U15-ös csapatát.

Az U15-ös alakulatra várt nehezebb feladat, hiszen a vendégek lépést tartva a dobogósokkal, 44 ponttal a negyedik helyen álltak a tabellán a találkozó előtt. Győri támadásokkal kezdődött a találkozó, melynek eredményeként a 13. percben megszerezte a vezetést az ETO Farkas révén. A bekapott gól után kiegyenlített játék folyt a pályán a félidő hátralévő részében, az eredmény már nem változott.

A második játékrész elején Volter két gólosra növelte a vendégek előnyét és ekkor úgy is tűnt eldőlt a találkozó. A Paksi legénység azonban magára talált, egymás után vezette a támadásait, Vincze Zsombor góljával a 65. percben vissza is jött a meccsbe, ám hiába rohamozott a hátralévő időben, a vendégek megőrizték minimális előnyüket és 2:1-re megnyerték a mérkőzést.

Labdarúgó NB I, U15, 24. forduló

L-IT-SZEAC – ETO FC Győr 1-2 (0-1)
Mórahalom. Vezette: Szöllősi Ferenc (Kócsó Tibor Zsolt, Szeri Tamás).
L-IT-SZEAC: Zékány Botond (Horváth Kevin) – Mészáros Gergő, Ottlik Máté, Dér Dávid, Nagy-Pál Máté – Veszelka Milán, Lóki Roland (Fazekas István), Hovanyecz Attila (Kalmár Patrik), Csányi Ádám (Barna István) – Vincze Zsombor, Holcsik Bálint. Edző: Paksi Péter.
Gólszerző: Vincze Zsombor.

Az U14-es csapatok mérkőzésén hatalmas küzdelmet és mezőnyjátékot láthatott a közönség, a kapuk csak ritkán kerültek veszélybe. Amikor azonban eljutottak a kapuig a csapatok, akkor vagy a támadók hoztak rossz döntést, vagy a kapusok védtek bravúrral, így a hálók érintetlenek maradtak.

Labdarúgó NB I, U14, 24. forduló

L-IT-SZEAC – ETO FC Győr 0-0
Mórahalom, vezette: Csöngető Endre (Bán Imre, Szűcs István Dávid).
L-IT-SZEAC: Ásós Dániel – Radovanovics Nikola, Zsótér Bence (Gera Norbert), Molnár Bálint, Nagy Krisztián – Ábrahám Balázs, Radosevics Ognjen, Török Kevin, Kovács Viktor – Gera Zalán, Jakó Dávid (Bánfi Balázs). Edző: Bilic Igor.

Sport

Tisza-parti rangadó vár a Szeged-Csanád GA-ra

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Joao Janeiro csapata vasárnap 17 órakor a Szolnokot fogadja a Szent Gellért Fórumban.

Tovább olvasom

Közélet

Márciusban elkezdődik az új atlétikai centrum építése

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Március végén elkezdődhet az új atlétikai centrum építése az SZVSE-pályán, a beruházás várhatóan még idén megvalósul.

Tovább olvasom

Sport

Az éllovas ellen kezdi a tavaszt az FK Szeged

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szombaton 14 órakor az Apátfalvát fogadja a szurkolók csapata.

Tovább olvasom

Aktuál