Írjon nekünk

Közélet

Fókuszban a bíróság – vándorkiállítás a Szegedi Törvényszéken

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke 2016-ban is meghirdette az immár hagyományosnak mondható „Fókuszban a bíróság” elnevezésű fotópályázatot, amelynek célja a bírósági épületek újszerű, kreatív módon történő bemutatása. A pályázat amatőr fotográfusok részére került kiírásra és azon – a pályázati feltételek elfogadása mellett – bárki részt vehetett.

A pályázók az alábbi három kategóriában készített képeikkel vehettek részt a megmérettetésen: ügyfélközpontú bíróság (ügyfélcentrumok, ügyfél-tájékoztatók bíróságokon, gyermekmeghallgató szobák, panasznapok), tárgyalóterem és tárgyalótermi berendezések, valamint bírósági műkincsek (egyedi bútorok, festmények, tárgyi emlékek).

A Szegedi Törvényszékre érkezett vándorkiállítás keretében a pályázat díjnyertes fotóin túlmenően az egyéb pályaművek is megtekinthetők a Szegedi Törvényszék Szeged, Széchenyi tér 4. szám alatti épületének II. emeleti folyosóján.

A törvényszék szeretettel várja a kiállítást megtekinteni vágyó érdeklődőket.

Közélet

Botka elrendelte: Húsvétra be kell zárnia a szegedi üzleteknek

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Botka László közösségi oldalán jelentette be, hogy néhány kivételtől eltekintve elrendeli a város valamennyi boltjának bezárását.

Tovább olvasom

Egészség

Vásárhelyen becsületkassza működik a városházán

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Bárki kérhet sebészeti maszkot.

Tovább olvasom

Közélet

Orbán: Határozatlan időre meghosszabbítjuk a kijárási korlátozást – videó!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Hetente mérlegelnek és döntenek majd az esetleges további hosszabbításokról.

Tovább olvasom

Aktuál