/

Fidesz: Brüsszel egyre nagyobb hatalmat akar magának az adópolitikában

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Fidesz szerint Brüsszel egyre nagyobb hatalmat akar magának az adópolitikában és a foglalkoztatáspolitikában, ami veszélyezteti az eddigi eredményeket.

A nagyobbik kormánypárt ezt a pénteken publikált KSH-adatokra reagálva közölte az MTI-vel. A hivatal adatai szerint a munkanélküliségi ráta 1,5 százalékponttal, 4,5 százalékra csökkent, a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 368 ezer volt, 106 ezerrel – 2,5 százalékkal – több, mint egy évvel korábban.

A Fidesz reagálásban hangsúlyozta, amióta Magyarország saját útját járja, és visszaszerezte gazdasági önrendelkezését, 12 százalékról 4,5 százalékra süllyedt a munkanélküliség és közel 700 ezerrel többen dolgoznak, mint 2010-ben. A gazdasági növekedésnek és a munkát terhelő adók csökkentésének köszönhetően egyre többen dolgoznak és nőnek a bérek is.

Brüsszel azonban egyre nagyobb hatalmat akar magának az adópolitikában és a foglalkoztatáspolitikában is, ez pedig veszélyezteti az eddig elért eredményeket a foglalkoztatásban és az adócsökkentésben is – írta a Fidesz, hozzátéve: ezért tartják fontosnak a nemzeti konzultáción való részvételt.

Előző sztori

B. Nagy: 80 méteres talpmélységig nem esnek a jogszabály hatálya alá a háztartási kutak

Következő sztori

Közösen szépítették meg a kiskertet Makkosházán + FOTÓK