Egyház

Ferenc pápa: a mártír keresztények előreviszik az egyházat

Ferenc pápa: a mártír keresztények előreviszik az egyházat

2017. április 22., szombat
Ferenc pápa: a mártír keresztények előreviszik az egyházat

A 20. és 21. században hitükért üldözött keresztényekért imádkozott Ferenc pápa a modern kor mártírjainak szentelt római templomban szombaton. Az egyházfő a vértanúkhoz hasonlította a menekülteket, és úgy vélte, nem szabad előttük bezárni a kapukat.

Ferenc pápa a számos mártírért imádkozott, akiket a múlt század "őrült ideológiáinak" nevében gyilkoltak meg, és azokért, akiket ma is "csak azért ölnek meg, mivel Krisztus tanítványai". A mai világ vértanúiért bemutatott misén Ferenc pápa kijelentette, hogy a gyűlölet vezeti mindazokat, akik üldözik és megölik a keresztényeket. Hangsúlyozta, hogy ezek az "új mártírok" viszik ma is előre az egyházat. "Ha a hazának hősökre, az egyháznak mártírokra van szüksége" - mondta. A koncentrációs táborok áldozatait említve a katolikus egyházfő azt mondta, hogy a menekültek mai táborai is gyakran koncentrációs táborok. Hozzátette, a menekültek terhét azok az országok vállalják, akik befogadják őket. Megjegyezte, hogy "a nemzetközi megállapodások fontosabbnak tűnnek az emberi jogoknál". A mise után szabadon beszélve a pápa kijelentette, miközben nem születnek gyerekek, "kaput zárunk a migránsok előtt, ez öngyilkosság". Hozzátette, hogy kegyetlenség a "hajókkal érkezőket" bántani és kihasználni, elegendő lenne, ha minden család egy-egy embert befogadna. Ferenc pápa a római Tevere folyó szigetén, a Szent Bertalan-templomban mutatott be misét. A templomot 1999-ben II. János Pál az új vértanúknak szentelte, ahol a modern kor mártírhalált halt keresztényeinek ereklyéit őrzik, közöttük a nácizmus és a kommunizmus áldozataiét. A szertartáson többek között megemlékeztek Paul Schneiderről, az 1939-ben a buchenwaldi táborban megölt református lelkészről, Jacques Hamel atyáról, akit tavaly nyáron a franciaországi Rouenben szélsőséges muzulmánok terrorista támadásban lefejeztek. Megemlékeztek az első világháborúban meggyilkolt örmény és szíriai keresztényekről, a Mexikóban a húszas években megölt keresztényekről, a spanyol polgárháború, a kommunizmus és nácizmus áldozatairól, a korrupció, a szervezett bűnözés, a járványok miatt vagy a szegények szolgálata közben életüket veszítő keresztényekről, valamint az 1996-ban Algériában lefejezett trappista szerzetesekről, a Szíriában túszul ejtett papokról, az Egyiptomban virágvasárnap elkövetett terrorista merénylet kopt keresztény halottjairól. A Szent Egyed közösség szervezte megemlékezésen Ferenc pápa a humanitárius folyosókon Olaszországba érkezett menekültek egy csoportjával is találkozott, akiket a katolikus közösség és az olaszországi valdens egyház juttatott Itáliába. Ferenc pápa április végén látogat Egyiptomba, ahol a keresztény közösséggel is találkozik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.