Közélet

Drog? Kösz, nem! - Iskolai drog-prevenciós program indult Deszken

Drog? Kösz, nem! - Iskolai drog-prevenciós program indult Deszken

2017. április 5., szerda
Drog? Kösz, nem! - Iskolai drog-prevenciós program indult Deszken
Hip-Hop 2017.03.21. 569

Deszk Község Önkormányzata pályázatot nyert az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság közreműködésével megvalósuló drog-prevenciós programok lebonyolítására.

A támogatás keretében március elseje óta drog-prevenciós programsorozatot valósítanak meg a deszki általános iskolában. Ennek keretein belül drog-prevenciós foglalkozásokat tartanak 5-8. évfolyamos diákoknak, pedagógusoknak, szülőknek, valamint előadásokat is meghallgathatnak a résztvevők. Ezen felül lehetőség nyílik hip-hop táncoktatásra, valamint önvédelmi oktatásra is, valamint a szerencsések részt vehetnek egy jutalomkiránduláson a Mártélyi holtágnál. Az iskolai színtéren megvalósuló programok komplex módon kapcsolódnak a kábítószer fogyasztás megelőzéséhez az ismeretek átadásával, a veszélyeztetett egyének személyiségfejlesztésével és a felkínált alternatív programlehetőségekkel. A kábítószer használattal szemben pozitív mintát nyújtanak, miközben megszólítják a program legfőbb célcsoportját, a diákokat, valamint a kapcsolódó célcsoportot: a pedagógusokat és a szülőket. A programsorozat feladata, hogy fokozatosan segítse elő a prevenció lényegi mondanivalóját, tartalmazva a szükséges információt, az elriasztó tényeket, helyzeteket, és az esetleges következmények bemutatását is, mindemellett alternatív tevékenységeket is felkínáljon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.