Kultúra

A Bibó István Szakkollégium hallgatói jártak az Emlékpontban

A Bibó István Szakkollégium hallgatói jártak az Emlékpontban

2017. április 27., csütörtök
A Bibó István Szakkollégium hallgatói jártak az Emlékpontban
2017_0426_Bibo_02

A budapesti Bibó István Szakkollégium hallgatóinak egy csoportja kereste fel szerdán a hódmezővásárhelyi Emlékpontot. A szakkollégium hallgatói az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karának jogász és politológia szakos hallgatói lehetnek, s a szakkollégium az elmélyültebb kutatómunka lehetőségét biztosítja tagjainak kurzusain.

A tizennégy fős csoport

Franczel Richárdnak

, a Bibó István Szakkollégium oktatójának vezetésével érkezett Hódmezővásárhelyre a Magyarország alkotmányos intézményei című szakkollégiumi kurzus keretében, de más egyetemisták is helyet kaptak a csoportban. A csoportot előbb Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Hódmezővásárhely országgyűlési képviselője fogadta a vásárhelyi városházán, majd az Emlékpontban tettek látogatást a szakkollégisták. Ennek során

Miklós Péter

történész, az közgyűjtemény vezetője vezette végig a hallgatókat az Emlékpont állandó kiállításán, valamint a munkásőrség hódmezővásárhelyi történetét bemutató időszaki tárlatán. A tárlatvezetést követően a hallgatókat vezető Franczel Richárd fontosnak tartotta kiemelni, hogy az Emlékpontban tett látogatás tágította a hallgatók látókörét, hiszen megismerhették, hogy nemcsak országos, de helyi szinten is milyen súlyos következményekkel járt az államszocialista rendszer több évtizedig tartó erőszakos fenntartása.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.