Közélet

Varga: minél több közfoglalkoztatottat ki kell vezetni a valós munkaerőpiacra

Varga: minél több közfoglalkoztatottat ki kell vezetni a valós munkaerőpiacra

2017. március 10., péntek
Varga: minél több közfoglalkoztatottat ki kell vezetni a valós munkaerőpiacra

A közfoglalkoztatás statikusságát meg kell változtatni és minél több közfoglalkoztatottat ki kell vezetni a valós munkaerőpiacra - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken az MTI-nek, és közölte, az elkövetkezendő időszakban 40 milliárd forint felhasználásával a közfoglalkoztatásból kivezető gazdaságélénkítő és mobilitást könnyítő intézkedésekkel a kormány fokozatosan 150 ezerre akarja csökkenteni a közfoglalkoztatottak létszámát a múlt év végén regisztrált 197 ezerről.

A kormány célja, hogy a közfoglalkoztatottak számának fokozatos csökkentésével is biztosítsa a versenyszféra számára szükséges munkaerőt - tette hozzá. A miniszter elmondta, 2018 nyarától három éven belül legfeljebb 12 hónapig lehet majd közfoglalkoztatotti státusban maradni. A szakképzettséggel rendelkezők csak abban az esetben vonhatók be a közfoglalkoztatásba, ha a járási hivatal közvetítési kísérlete három alkalommal sikertelen volt, vagy 3 hónapig nem tudott a hivatal az álláskereső számára megfelelő állást felajánlani. Ha valakit igazoltan, minden erőfeszítés ellenére sem sikerül versenypiaci elhelyezkedési lehetőséghez juttatni, akkor természetesen maradhat a közfoglalkoztatásban - közölte.

Varga Mihály

hangsúlyozta, a 25 év alatti fiatalok ezentúl csak abban az esetben kerülhetnek majd közfoglalkoztatásba, ha az Ifjúsági garancia rendszerben megvalósuló munkaerő-piaci program nem kínál számukra reális egyéb lehetőséget - ismertette a kormány döntését a miniszter.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.