Ötödik évét ünnepli Dr. Rock Klubja

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

borulós Plesi

Március nyolcadikán, szerdán 19 órától rendhagyó zenés estre várja az érdeklődőket az IH Rendezvényközpontban Pleskonics András, vagyis Dr. Rock, akinek klubja ötödik éve szórakoztatja a szegedi zenekedvelőket.

Az SZTE-n tizenegy éve működő rocktörténeti kurzus “meghosszabbításaként” indult az IH Rendezvényközpontban Pleskonics ‘Plesi’ András zenei klubja, amely azóta egy emblematikus szegedi szellemi és gyakorlati termékké vált. “A név meghatározza a klubot, mindenki tudhatja, hogy itt a zene az első, bármilyen műfaj, az egyetlen vezérelv az, hogy igényes és maradandó zenék szóljanak, melyekre érdemes odafigyelni és lehet róluk mesélni” – mondta el a klubról Dr. Rock, aki élete összefoglaló esszenciájaként tekint az intézménnyé vált előadássorozatra. Kiemelte, hogy minden klubest egy több órás zenei istentisztelet, ahol leköti a közönséget a zene, egyrészt az, amit Dr. Rock összeválogat, illetve amit a közönség kér, mert a kívánságteljesítés is hagyományosan részét képezi a kluboknak.

Március nyolcadikán, szerdán 19 órától különleges “istentisztelet” várja az érdeklődőket, ugyanis fennállásának ötödik évfordulóját ünnepli a klub. Ennek tiszteletére egy “best of Dr. Rock klubja” válogatást hallhat a közönség a legsikeresebb számokkal, valamint zenészbarátok sokasága is részt vesz majd az ünnepi alkalmon, ahol torta mellett meglepetés is akad majd. “Ez egy szegedi szellemi termék, ami nagyon jó modellje a közösségnek, ami megmutatja nem lehetetlen embereket összetartani, ráadásul csak a zene közösségteremtő erejével és jó szándékkal” – írta le a klubot Plesi.

Természetesen az ötödik év véletlenül sem az utolsó, ugyan Plesi már nyugdíjas, de nem pihen: a Dr. Rock klubja és a Szegedi Zenészek társasága még továbbra is tart és folytatódni fog a jövőben is.

Az ünnepi klubról további részletek ITT.

Előző sztori

Hetvenhárom gitáros zenél majd a IX. Tavaszi Gitártalálkozón

Következő sztori

Szakáli István Loránd lesz az SZTE Móra Ferenc Szakkollégium vendége