Nők a múltból – Asszonyi tárgyakból nyílik kiállítás a Tornyai-múzeumban

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nok_a_multbol---PLAKAT_20170322-0502_A női életet végigkísérő tárgyakból láthatnak válogatást március végétől a Tornyai János Múzeumba betérők. A változó formavilágú, de örök tartalommal felruházott használati eszközöket felsorakoztató, valamint a lány- és asszonysorsokat korabeli fényképeken keresztül bemutató tárlat május első napjaiig látogatható a hódmezővásárhelyi közgyűjteményben.

A bemutatásra kerülő néprajzi tárgyak bepillantást engednek használóik dolgos mindennapjaiba és ünnepélyes pillanataiba, tanúi voltak vágyaiknak, örömeiknek, fájdalmaiknak. Utalnak arra a társadalmi és kulturális közegre, melyben egy-egy vásárhelyi lány felnőtt, majd asszonyként igazgatta családja életét. Habár 1830 és 1930 között e tárgyak formavilága, anyaga, színe sokat változott, mégis megőrizték a női életben betöltött fontos szerepüket – írja ismertetőjében Terendi Viktória néprajzkutató-muzeológus, a tárlat kurátora.

A Nők a múltból című kiállítás megnyitója 2017. március 22-én, szerdán 17 órakor lesz a Tornyai János Múzeumban. A kiállítást Bálint Gabriella települési képviselő nyitja meg, közreműködik a Belvárosi Olvasókör Népdalköre.

Előző sztori

Hátország: bravúrpontokat szerzett a Szeged 2011

Következő sztori

Őrizetbe vettek két szegedi férfit, akik kisteleki ingatlanokba törtek be