Közélet

Hollik István Szegeden: A Szeviép az MSZP pénzmosó cége volt (FRISSÍTVE)

Hollik István Szegeden: A Szeviép az MSZP pénzmosó cége volt (FRISSÍTVE)

2017. március 11., szombat
Hollik István Szegeden: A Szeviép az MSZP pénzmosó cége volt (FRISSÍTVE)
hollik_istvan_szeviep_botka_botrany_sajttaj07_gs

A szegediek továbbra is választ várnak arra, hova folyt el 11 milliárd forint a Szeviéptől, és mennyi került abból a szocialisták pártkasszájába.

"Feltűnőek a párhuzamok a fővárosi metróbotrány és a szegedi Szeviép-balhé között" - mondta szombati szegedi sajtótájékoztatóján

Hollik István

parlamenti képviselő (Fidesz-KDNP). A politikus szerint

ahogy a fővárosiakat 166 milliárd forinttal, úgy szegedieket 11 milliárd forinttal károsította meg az MSZP-SZDSZ szövetsége.

Nonszensznek nevezte

Demszky Gábor

egykori főpolgármester és

Botka László

szegedi polgármester gyenge magyarázkodását, miszerint semmit nem tudtak ezekről az ügyekről. Hollik szerint Botkának felelnie kell arra a kérdésre, hogy hová lett a Szeviépből 11 milliárd forint, és mennyi folyt abból az MSZP pártkasszájába. Hozzátette: ezzel a pénzzel a szegedieket károsították meg, tehát ha nem ad magyarázatot, azzal a város lakosságát veri át, nézi hülyének. Az egykori Szeviép-székház mellett egyébként demonstráló helyiek is megjelentek a "Botka-botrány" molinóval, melyen a szocialista polgármester arcképe mellett a csődbe ment cég három korábbi vezetőjének, a jelenleg is zajló bírósági eljárás vádlottainak képe volt látható.

"Botkáék Szeviépje elnyelte a pénzeket"

"Az emberek válaszokat akarnak a Botka-botrány kapcsán, melynek keretében 11 milliárd forintnak veszett nyoma. Botka László és az MSZP vezetése valószínűleg nagyon is tudhatja, hogyan és hová folyt ez a 11 milliárd forint.

Az MSZP pénzmosó cége, pénzmosodája volt az az építőipari cég, amit Botka Lászlóék és az MSZP-s kormányzat uniós támogatásokkal és megrendelésekkel tömtek ki.

Botka László maga avatta fel polgármesterként a cég új székházát, és akik akkor mellette álltak, ma gyanúsítottak ebben a korrupciós ügyben. A szocialisták által felhizlalt Szeviép Zrt. 11 milliárdot nyelt el úgy, hogy nem fizette ki alvállalkozóit, több száz kis és közepes vállalkozást vitt csődbe.

A jelek szerint valójában az MSZP pártkasszájával volt összekötve ez a cég.

A 2010-es kampány előtt tízmilliós nagyságrendben talicskázták ki a pénzt, és a szálak erősen az MSZP-hez vezetnek. A hírek szerint egyébként a szegedi régóta azt beszélik, hogy Botkáék Szeviépje elnyeli a pénzeket" - fogalmazott a Szeviép egykori Római körúti épülete mellett tartott sajtótájékoztatóján Hollik István.

hollik_istvan_szeviep_botka_botrany_sajttaj04_gs

A Szeviép-ügy a fővárosi metróbotrány szegedi mása

A politikus úgy folytatta, a Botka-botrány korrupciós gépezete hasonlóan működött, mint a fővárosi metróbotrány esetében történt. "Budapesten az MSZP-SZDSZ-es vezetés közreműködésével 166 milliárd forintot loptak el a fővárosiaktól, itt Szegeden Botka László városvezetése alatt 11 milliárd kárt okoztak szegedieknek és a ki nem fizetett alvállalkozóknak" - szögezte le.

Ujhelyi és sofőrje szerepe is tisztázásra szorul

Hollik István arra is kitért, fontos tisztázni, mi a szerepe az ügyben

Ujhelyi István

MSZP-s EP-képviselőnek és volt sofőrjének,

Báló Tamásnak

. A vádirat szerint ugyanis 2008 és 2010 között heti-havi rendszerességgel 1-20 milliós tételek kerültek az Ujhelyi-sofőr cégéhez, a Szeviép-leányvállalat Biztonsági Üzem Kft.-hez, összességében félmilliárd forint értékben. A férfi jelenleg a Szegedi Közlekedési Társaság repülési üzletágának vezetője... "Köztudott, hogy Ujhelyi Istvánnak közös cége volt a Szeviép egyik vezetőjével, aki ma a korrupciós ügy gyanúsítottja, és sofőrje, Báló Tamás is szerepet játszott, aki mai napig Botka László egyik önkormányzati cégét vezeti. Az eddigi információk alapján nagyon úgy fest, hogy az eltűnt milliárdok a szocialisták emberein keresztül az MSZP pártkasszájában landoltak.

Nehéz elképzelni, hogy Botka László erről mit sem tudott volna, hiszen a Szeviép nem kapott volna egy fillér támogatást sem, ha nem Botka Lászlónak hívják Szeged polgármesterét"

- fejtette ki. Megemlítette, továbbra is várják Botka László válaszait, mit tud a történtekről, hová vándorolt a Szeviépből 11 milliárd forint, mennyi került ebből az MSZP pártkasszájába. "Többször feltettük már ezeket a kérdéseket, és nem kaptunk egyenes válaszokat, pedig nemcsak mi várjuk el, hanem teljes joggal elvárják a szegediek is, hogy tisztán lássanak" - mondta a honatya.

Botka nem verheti át a megkárosított szegedieket

Hollik István megerősítette, párhuzamot lehet vonni a metrópénzek ellopása és Szeviépnél eltüntetett források között. "Demszky Gábor Botkához hasonló képtelenségekkel áll elő, amikor azt állítja, hogy semmiről sem tudott a 4-es metróval kapcsolatban. Botka Lászlótól ugyanígy hazug válasz, hogy semmi köze nincs a Szeviéphez, mert az önkormányzat nem állt szerződéses kapcsolatban ezzel a céggel, hiszen folyamatosan, sorra kapta a megrendeléseket a szocialista vezetésű önkormányzat tulajdonában lévő gazdasági társaságoktól és a szocialista vezetésű kormányzattól is mint állami beruházások konzorciumi tagja. El lehet kendőzni a valóságot, és megpróbálhatja Botka László elhitetni a szegedi emberekkel, hogy semmi köze nincs egy olyan vállalathoz, melynek székházát maga avatta fel, és amely korábban nem kapott megrendeléseket, majd miután Botka polgármester lett, hirtelen elkezdett szárnyalni és virágozni. Azt gondolom ugyanakkor,

nem lehet átverni azokat a szegedi embereket, akiket 11 milliárd forinttal károsítottak meg ebben a botrányban"

- zárta tájékoztatóját.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.