Közélet

Emlékfát ültettek a Tesz-Vesz Tavasz keretében a Dugonics téren

Emlékfát ültettek a Tesz-Vesz Tavasz keretében a Dugonics téren

2017. március 22., szerda
Emlékfát ültettek a Tesz-Vesz Tavasz keretében a Dugonics téren
tesz_vesz_tavasz32_gs

A hívő ember számára az önkéntesség az nem egy időszakhoz kötött feladat, hanem a keresztény élet elválaszthatatlan része – mondta Kiss-Rigó László megyés püspök a Tesz-Vesz Tavasz megnyitóján. Soltész Miklós államtitkár pedig arra hívta fel a programhoz kapcsolódó fiatalok figyelmét, hogy az önkéntesség révén ők maguk a is erősödnek, másrészt a közösségteremtés hozzájárul ahhoz, hogy a későbbiekben megtartsa őket hitükben.

„Önkéntes vagyok, mert tenni jó!” – hirdeti az immár tizedik alkalommal meghirdetett Tesz-Vesz Tavasz, amelynek keretében a Szeged-Csanádi Egyházmegye területén mintegy 4000-ren vállalnak önkéntes munkát 75 projektben több mint 40 helyszínen. A program célja kezdetektől az, hogy a fiatalokat ráébresszék környezetük hiányosságaira, és önként vállalkozzanak annak megváltoztatására. A Szeged-Csanádi Egyházmegye Ifjúságpasztorációs Irodája által szervezett programot a dóm látogatóközpontjában nyitották meg, ahol

Serfőző Levente

püspöki helynök arra hívta fel a figyelmet, hogy az ifjúság lelkipásztori szolgálata, azaz az ifjúságpasztorációs munka messze nem ismeretátadásról szól, hanem ennek a korosztálynak egy széles értelembevett nevelése, ami az egész embert érinti. „Az ifjúságpasztorációban találkozik a lelkiség és maga a nevelés. Ezek közé tartozik az értékekre való nevelés, a karitatív szolgálatra való nevelés, a környezetvédelem – vagy ahogyan ennek egy Krisztus-hívő ember mélyebb értelmet adhat – a teremtésvédelemre való nevelés. Rádöbbenni arra, hogy a világunk érték, egy kincs, amelyért valamennyien felelősséggel tartozunk” – fogalmazott. „A hívő ember számára az önkéntesség az nem egy időszakhoz kötött feladat, hozzáállás, elvárt magatartás, hanem a keresztény élettől elválaszthatatlan egész esztendőben éjjel és nappal. Ennek ellenére ilyen akciók és projektek, mint a Tesz-Vesz Tavasz is, azt a célt szolgálják, hogy tudatosítsuk magunkban, hogy ez bizony feladatunk, ezen felül szervezettebben valósítjuk ezt meg ilyenkor, illetve közösségi élményekhez is jutunk általa” – fogalmazott

Kiss-Rigó László

megyés püspök. Szólt arról is, hogy sokszor felvetődik a kérdés, vajon a hívő és nem hívő ember számára mást jelent-e az önkéntesség. „Mi nem mondhatjuk azt, hogy bármilyen többlettel rendelkeznénk az élet bármilyen területén, szolgálatban, közéletben vagy épp magánéletben, amely bennünket, hívőket tesz különbbé másnál. Mi azonban olyan lehetőséget kapunk ajándékba érdem nélkül, amit kötelességünk használni, hogy ez a hozzáadott a végeredmény szempontjából tapasztalható legyen” – mondta el a püspök hozzátéve, azt kívánja, hogy a Tesz-Vesz Tavasz is segítse.

tesz_vesz_tavasz12_gs

Soltész Miklós

, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, sokféle formában követhetjük Krisztust. Mint mondta, erre jó példa a Szeged-Csanádi Egyházmegye, hiszen a gyermekvédelemben, a sportban és szociális területen egyaránt sokat tesznek a közösségekért, és a Tesz-Vesz Tavasz is ezen jó kezdeményezéseik közé tartozik. Az önkéntes programhoz kapcsolódó fiatalokhoz szólva kifejtette, bár kamaszként első hallásra nyűgként érezhetik az önkéntességet, de ez a szolgálat messze túlmutat azon, hogy másnak segít az ember. Egyrészt maguk a fiatalok is erősödnek, többek lesznek tőle, másrészt közösséget is teremt, és ez az a közösség, ami a hitben is megtart a későbbiekben. Soltész Miklós elmondta, a kormány azért vezette be az 50 órás közösségi szolgálatot, mert ez sok mindenre rávezeti a fiatalokat, többletet ad. Ma már 10 ezer befogadó szervezet várja a középiskolásokat, és eddig önkéntes feladatokban 500 ezren vettek, illetve vesznek részt hazánkban. A program fővédnöki tisztét elvállaló

Hirling Zsolt

világ- és Európa-bajnok evezős egykori piarista éveiről is beszélt a fiataloknak. „Az én életem arról szól, hogy az Isten mennyire kegyes hozzám, mennyi kudarcot adott és mennyi sikert” – fogalmazott. Azt mondta, ha nem lenne kegyes hozzá az Isten, akkor olimpiát nyert volna, és akkor most nem az önkéntesség fontosságáról beszélne, hanem egy kereskedelmi televízió valóságshowjában saját jó szereplését, ügyességét méltatná. „Egész életemben éreztem, hogy van egy hátszelem, ami Istentől és a családomtól jött. Ez a hátszél, ha jó irányba álltam, segített, volt, hogy szembementem vele, akkor egy kicsit megnehezítette az életemet. A piarista gimnáziumban is éreztem ezt a hátszelet, Isten fuvallatát, amivel előrevisz, megtanítja, hogy mi az érték, mi a jó cseledet, és azt, hogy miben különbözik a jó és a rossz” – fogalmazott Hirling Zsolt. Megjegyezte, nem egy alkalommal fordult szembe ezzel a széllel, de az egyház és fenntartott iskolái olyan alapot adnak minden fiatalnak, ami segít a világban való eligazodásban. A fiataloknak azt javasolta, legyenek álmaik és céljaik, amikért küzdenek, mert ő sem lehetett volna sikeres a sport területén, ha kifogásokat keres. A résztvevőknek azt javasolta, hogy Tesz-Vesz Tavasz idején a gyengébbek csak az önkéntes munka idejére, míg az erősebbek egész napra kapcsolják ki okostelefonjukon az internetet, hogy ne vesszenek el a közösségi oldalak és játékok világában, hanem egymásra figyeljenek, illetve arra az önként vállalt munkára, amit embertársaikért végeznek. A látogatóközpontban fellépett a Liget Társulat, majd a Dugonics téren fát ültettek a fiatalok Kiss-Rigó László püspökkel, Soltész Miklós államtitkárral és Hirling Zsolttal. A Tesz-Vesz Tavaszhoz kapcsolódóan ezt követően interaktív zenés programot tartottak az ÁGOTA Alapítvány által működtetett ifjúsági klubban a Csongor téren.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.