Írjon nekünk

Kultúra

Áprilisban is változatos programokkal várja vendégeit a Nemzetiségek Háza

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Táncos programok és kiállítás is várja az érdeklődőket áprilisban a Nemzetiségek Házában.

A Nemzetiségek Házának áprilisi programja

Április 1. 10.00–12.00 – Motanka–pyszanka

Tavaszi Húsvétváró Matiné ukrán módra. Szervező: Csongrád Megyei Ukránok Kulturális Egyesülete.

Április 3. 18.30–20.00 – Török folklórtánc kurzus

A kurzus keretein belül megismerkedhetnek az érdeklődők Törökország regionális néptáncaival nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is. A csipet elméleti bevezetést követően bemelegítés következik a tánclépések elsajátításához, majd táncház jelleggel elrepülhetnek az érdeklődők Anatólia, a Fekete-tenger vagy éppen Kelet-Törökország csodálatos vidékére, minden alkalommal egyre összetettebb lépésekkel, majd kombinációkkal egészen a koreográfiáig. Mivel az alapoktól indul mindent, és minden alkalommal a program része az ismétlés, így később is be lehet kapcsolódni azoknak, akik kedvet éreznek egy keleti hangulatú esthez. A kurzust minden második hétfőn tartják a Nemzetiségek Házában. A kurzus részvételi díja: 600 Ft/fő/alkalom (1,5 óra), jelentkezni a e-mail címen lehet.

Április 4. 17.00–18.00 – Női Teremtőerő Tánc és Meditáció

Komlósi Boglárka bemutató előadása. “Ha érzed a hívást, gyere és tarts velünk a női erőnk és női utunk megtalálását segítő (szabad és kötött) csípőmobilizaló táncokban.” További információk elérhetőek az alábbi honlapon, vagy a Női Teremtőerő KözÉppont facebook oldalán. A program a Nők tavasza rendezvénysorozat része.

Április 5. 18.00–20.00 – Szerb táncház

Szervező: Deszki „BÁNÁT” Kulturális és Közhasznú Egyesület.

Április 6. 18.00–19.00 – Családi klub

Korom István mentálhigiénés szakember vezetésével. Öröm, Elégedettség, Boldogság…Mindezek megértése, megélése. Elégedett vagyok vagy boldog?

Ajánló

14. EGYETEMI TAVASZ – BOLGÁROS PROGRAMOK

Április 6. 18.00, Millenniumi Kávéház – A magyarországi bolgárok kultúrája

A magyarországi bolgár közösség alkotja a harmadik legkisebb létszámú etnikai csoportot Magyarországon. A közösség alapját a bevándorló vendégmunkások (bolgárkertészek) és leszármazottaik képezik, akik az 1720-as évektől folyamatosan települtek be Magyarországra. A magyarországi bolgár nemzetiség szétszórtan él, kis létszámú és nem képez homogén közösséget. Kultúrájukban a tradicionális elemek az etnikai identitás hangsúlyozása és megőrzése céljából vannak jelen. Farkas Baráthi Mónika (SZTE BTK Szláv Intézet) előadása.

Április 6. 20.00, Milleniumi Kávéház – Bolgár táncház a Balkán Táncegyüttessel

A táncokat a békéscsabai Balkán Táncegyüttes vezetője, Majthényi Dániel tanítja. Az együttes 1990 óta működik, fő profilját a bolgár táncok jelentik, repertoárja felöleli Bulgária minden tájegységét. Az együttes rendszeres résztvevője hazai fesztiváloknak és kulturális rendezvényeknek, de céljuk nem csak a bolgár néptáncok színpadi bemutatása, hanem azoknak táncházakban való tanítása is. A csoport a szegedi bolgárokkal régóta szoros kapcsolatot ápol, ennek keretében Majthényi Dániel a szegedi Nemzetiségek Házában havi rendszerességgel bolgár néptáncokat oktat. A táncházban a zenei kíséretet a Balkán Quintet zenekar biztosítja.

Április 8. 10.00-12.00 – Tavaszi Zsongás–Alkotóműhely

Húsvéti kézműves foglalkozás Korom Kati vezetésével. Szervező: Horizont Rehabilitációs Közhasznú Alapítvány Csapata.

Április 8. 16.00 – Tavaszi Rapszódia III. nemzetiségi zenei és költészeti találkozó

„A zene az egyetlen világnyelv, melyet bárki, bárhol megérthet.” (Debussy)
Klebniczki György zongoraművész és tanítványai, barátai előadása. Szervező: Csongrád Megyei Ukránok Kulturális Egyesülete, Bolgár Baráti Társaság és a szegedi nemzetiségek

Április 10. 17.30 – Lélektől–Lélekig
Bullás Mária festőművész kiállítás megnyitója. A kiállítást megnyitja Fehér József író, költő.

Április 12. 18.00–20.00 – Görög táncház

Táncoktató: Szeltner László. Szervező: Csongrád Megyei Görögök Kulturális Egyesülete.

Április 19. 18.00–20.00 – Bolgár táncház

Táncoktató: Majthényi Dániel. Szervező: Szegedi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat.

Április 20. 18.00–19.00 – Verpreußung – Poroszországból szeretettel

Német kultúrtörténeti kalandozás Váradi Gáborral. Szervező: Szegedi Német Nemzetiségi Önkormányzat.

14. EGYETEMI TAVASZ – UKRÁN PROGRAM – Április 20. 19.00

Helyszín: Grand café Mozi és Kávézó (Deák Ferenc utca 18. II. emelet). Az Akvarell formáció koncertjén ukrán és magyar dalok feldolgozását hallhatják az érdeklődők. Vihula Mihajlo gitárművész-zeneszerző és Szécsi Viktória 2013-től zenélnek együtt, 2015-ben csatlakozott a formációhoz Parai Roland ütős-hangszerekkel. 2015-ben adták ki a 14 dalukat tartalmazó első CD-jüket. Szervezők: Csongrád Megyei Ukránok Kulturális Egyesülete, Szegedi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat.

Április 22. 15.00–19.00 – Nemzetiségi egészség nap

Előadások:

15.30: Fűben, fában orvosság – mégsem olyan ártalmatlanok a gyógynövények?
A gyógynövények felhasználási területei és kölcsönhatásai egyes gyógyszerek. Dr. Petrovné Ráti Lilla természetgyógyász előadása.

16.30: Lássuk tisztán mi a stressz. Tényleg kezelni kell a stresszt? Korom István tanár, mentálhigiénés szakember előadása.

17.00: Hangfürdő: HaLuna (Wilk Halina). A hangfürdő: harmonizáló, pihentető hangutazás gongok, dobok és a világ sok arc hangszerek, énekek világába Bergerné Wilk Halina természetgyógyász, ősi gyógymódok és gong- hang mestere, meditációs előadása. Az előadások szünetében vérnyomás és zsírindex mérés, teakóstolás és Juhász Mátyás Edit ásványbemutatója.

Április 26. 18.00–20.00 – Görög tánciskola

Táncoktató: Szeltner László

Április 27. 18.00 – Németek a nagyvilágban – Ausztrália, Új-Zéland

Csányi Janek előadása. Szervező: Német Egyesület

14. EGYETEMI TAVASZ – BOLGÁROS PROGRAMOK – Április 27. 18.00
Millenniumi Kávéház (Dugonics tér 12.) – Bulgária az első világháborúban. A második dobrudzsai hadjárattól, a háború végéig. Négyesi Lajos hadtörténész előadása

A programok ingyenesen látogathatóak.

Hírzóna

Bemutatkozik a XXIX. Plein Air Nemzetközi Alkotótelep Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Október 12-ig tekinthető meg a finisszázs.

Tovább olvasom

Hírzóna

A Somogyi-könyvtár is csatlakozik az Országos Könyvtári Napokhoz

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Felelősségünk a Földért – Országos Könyvtári Napokat rendeznek a bibliotékában.

Tovább olvasom

Kultúra

Kezdődik a Szent Gellért Fesztivál Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/szmamanager.jpg

Megjelent:

Szerző:

Immár tizenkettedik alkalommal szervezik meg a vértanú püspök ünnepéhez kapcsolódóan.

Tovább olvasom

Aktuál