Természetvédelmi célokra 36 milliárdos uniós forrás áll a nemzeti parkok rendelkezésére

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Természetvédelmi célú fejlesztésekre 2020-ig 36 milliárd forint európai uniós forrás áll a tíz magyarországi nemzeti park rendelkezésére – mondta a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNPI) igazgatója pénteken Pécsett.

Závoczky Szabolcs erről a DDNPI mintegy 170 millió forintból megvalósuló, a mecseki barlangok környezetvédelmi célú átalakításáról és felújításáról tartott sajtótájékoztatón beszélt.

Kiemelte: a 36 milliárd forintból mintegy 1,5 milliárdot a DDNPI használhat fel. E fejlesztések fontos lépésének nevezte az abaligeti és tettyei mésztufa barlangban folyó átalakításokat, amelynek során korszerűsítik a két barlang világításrendszerét. A jelenlegi eszközöket energiatakarékosabb, kisebb hőkibocsátású és mérsékeltebb fényszennyezést okozó LED-es világítótestekre cserélik.

A tettyei mésztufa barlang a térség természeti és várostörténeti emlékeit bemutató kiállítását teljesen megújítják – ismertette az igazgató. Hozzátette: a barlangot várhatóan május második felében nyitják meg újra a látogatók előtt.

A munkálatok miatt jelenleg szintén nem látogatható abaligeti barlangban a patakot, a barlang levegőjét, élővilágát valamint a kőzetek mozgását figyelő monitoringrendszer épül ki. Mindkét helyszínen végeznek majd kőzetmegerősítési munkákat is.

Závoczky Szabolcs kitért arra is, hogy a projekt keretében a nyugat-mecseki karszt mintegy kétszáz különböző nagyságú és méretű barlangjából – főként a denevérek élőhelyének védelmében – a legveszélyeztetettebb képződményeket lezárják. Jelezte azt is, hogy a lezárt barlangokat nemzeti parki engedéllyel lehet majd látogatni.

Az MTI-hez eljuttatott tájékoztató szerint a Villányi-hegység területén található más kisebb barlangokat is bezárnak baleset-megelőzési és élőhelymegőrzési céllal a projekt keretében, valamint bezárják a Szársomlyón az egykori bauxitbányászatból megmaradt tárókat, járatokat is.

A mintegy 100 ezer hektár védett terület – köztük a Gemenc, Béda-Karapancsa és a barcsi ősborókás – természetvédelmi kezelését végző nemzeti park területén több mint kétszázötven barlang található.

Az abaligeti barlang több mint 51 ezer, a tettyei mésztufa barlang pedig több mint 10 ezer látogatót vonz évente.

Előző sztori

Vonat elé hajtott egy autó Szőregnél

Következő sztori

FM: elégedett az EU a madárinfluenzával szembeni magyar óvintézkedésekkel